Räikkönen marad, ha a Mercedes meggyőzi

Infostart
2009. november 19. 11:28
Mégis a Formula-1-ben maradhat Kimi Räikkönen: 2007 világbajnoka a Brawn GP utódjánál, a Mercedes Grand Prix-nél folytathatja. A finn versenyző menedzsere szerdán jelentette be, hogy mivel ügyfele nem tudott megállapodni a McLaren csapattal, a következő évet kihagyja.

Ha a Mercedes Grand Prix meg tudja győzni arról, hogy versenyképes autót ad neki, Kimi Räikkönen maradhat a Formula-1-ben. Pedig szerdán a finn pilóta menedzsere még arról beszélt, hogy ügyfele kihagyja a 2010-es szezont, mivel egyedül a McLarennel tárgyalt, ám nem sikerült megállapodnia velük.

Steve Robertson csütörtökön már arról beszélt, hogy bár még mindig az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Räikkönen kimarad a jövő évi F1-es mezőnyből, szívesen meghallgatja a Mercedes Grand Prix vezetőinek ajánlatát.

A menedzser hangsúlyozta: nem csodálja, hogy a csapatok nem kapkodnak a finn után, hiszen az világossá tette, hogy kizárólag olyan istállóhoz hajlandó szerződni, ahol futamgyőzelmekért küzdhet. "Nem a pénz érdekli" - fűzte hozzá.

Képviselője szerint Räikkönen elkötelezett a Formula-1 mellett - csak kedvtelésből ralizik -, ezért nagyon keményen fog dolgozni, hogy 2011-re élcsapatnál találjon magának helyet.