A Bajnokok Ligája történetének legnagyobb feltámadását mutatta be a német együttes, amely a 66. percben még három gólos hátrányban volt a belga csapat ellen. Rufer gólja után beindult a brémai henger, negyedóra alatt sikerült egyenlíteni, az utolsó 10 percben pedig két gólt szerezve nyert a Werder.
Otto Rehhagel együttesének sikerét csak a weseri csodaként emlegetik a drukkerek a mai napig. Végül a Milan és a Porto mögött egyik együttes sem jutott tovább a csoportból.
Liverpool-Olympiakosz 3-1 - 2004. december 8.
A Vörösök olyan gyengén kezdték a csoportkört, ahogy idén, így az utolsó csoportkörben, az Olympiakosz ellen két góllal kellett győzniük a továbbjutáshoz. A meccset azonban a görög alakulat kezdte jobban, és Rivaldo szabadrúgásával vezetést szerzett.
A Liverpool azonban nem a Liverpool lenne, ha nem tudna felállni az ilyen kilátástalannak tűnő helyzetekből is. Kewell egyenlített, majd Mellor találatával a vezetést is megszerezte Rafael Benítez csapata, de a 85. percben még egy gól hiányzott az üdvösséghez.
Ekkor jött Steven Gerrard, a csapat ikonja, aki egy bombagóllal továbblőtte csapatát. A Liverpool a döntőig menetelt, amelyet meg is nyert a Milan ellen.
Monaco-Deportivo 8-3 - 2003. november 5.
A legtöbb gólt hozó BL-meccs, amelyen a horvát támadó, Dado Prso mesternégyest szerzett. Az emlékezetes meccs után Ludovic Guily, a hercegségbeliek középpályása azt mondta, úgy érezték, mintha egy másik bolygón lennének, valamennyi támadásból gólt szereztek.
A Monaco a döntőben simán, 3-0-ra kikapott a Portótól, míg a Depor az elődöntőben esett ki.
Barcelona-Dinamo Kijev 0-4 - 1997. november 5.
Az este, amelyen Európa megtanulta Andrij Sevcsenko nevét. A későbbi aranylabdás ukrán támadó egy félidő alatt háromszor talált a kapuba, és csatártársa, Szerhij Rebrov is eredményes volt a Rivaldóval és Figóval felálló katalánok ellen.
Sevcsenko elárulta, egy barátja arra fogadott, hogy nem lő három gólt, ezért még egy vacsorát is nyert a hírnév mellé.
Arsenal-Sahtar Donyeck 3-2 - 2000. szeptember 20.
Ez a meccs bizonyította, hogy a BL-ben bárkiből hős válhat. A londoniak az utolsó öt percben fordítottak, és mindkét gólt a rutinos védő, Martin Keown szerezte.Hamburg-Juventus 4-4 - 2000. szeptember 13.
A BL-csoportkör máig egyetlen 4-4-es meccsén a torinóiak az első játékrészben 3-1-re elhúztak, és már sokan azt hitték, a meccs eldőlt. Azonban az irán Mahdavikia szépített, majd a kapus, Butt tizenegyesből egyenlített. A feltüzelt hamburgiak a vezetést is megszerezték Niko Kovac révén, de a 88. percben Filippo Inzaghi egyenlíteni tudott.
Steaua Bukarest-Lyon 3-5 - 2008, október 21.
Szintén a nagy fordítások sorába illik a francia csapat tavalyi tette. A Steaua 2-0-ra és 3-2-re is vezetett, de az utolsó bő 20 percben a Lyon három gólt is berámolt.
Ezen a meccsnapon egyébként összesen 36 gól esett, ami BL-rekord.
Anorthoszisz Famaguszta-Inter 3-3 - 2008. november 4.
Tíz perccel a vége előtt hátrányban lenni egy ciprusi együttes ellen, ez nem José Mourinhóhoz illik. Pedig tavaly ősszel nem sok választotta el a portugál trénert attól, hogy ezúttal negatív meglepetésként emlegessék csapata szereplését.
Pedig az Inter még vezetett is, ám az Anorthoszisz fordított, és úgy tűnt, szenzációt okoz a ciprusi alakulat. A hajrában aztán Julio Cruz mentette meg a kék-feketétek, az argentin fejesével menekült meg a szégyentől az Inter, amely végül a második helyen, nagy nehézségek árán jutott tovább.
Manchester United-Fenerbahce 6-2 - 2004. szeptember 28.
Ez volt Wayne Rooney manchesteri debütálása, amelyen az akkor 18 éves támadó mesterhármast szerzett, letéve névjegyét a BL-ben is. A hazaiaktól Giggs, van Nistelrooy és Bellion is betalált, míg a Fener góljait Tuncay és Marcio Nobre szerezte.
Real Madrid-Roma 4-2 - 2004. szeptember 29.
Az olasz együttes a 21. percben már 2-0-ra vezetett, de a még valóban galaktikus Real nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és elkezdett játszani. Raúl szépített, majd Figo büntetőből egyenlített. Raúl újabb góljával már a madridiaknál volt az előny, az utolsó momentum pedig Roberto Carlosé volt: a brazil védő 20 méterről talált be.
Bár a Beckhammel, Ronaldóval és Zidane-nal felálló királyi gárda ebben az évben sem tudta elhódítani a BL-serleget, egy emlékezetes sikerrel örvendeztették meg szurkolóikat.