Történelmi jelentőségűnek ítélte a Parlamentben szerdán elfogadott budapesti nyilatkozatot Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, aki szerint ez többek között az úgynevezett 6+5-ös szabály bevezetésében is segíthet. Kisteleki István fontos bejelentést tett.
"Történelmi jelentőségű a budapesti nyilatkozat, amelynek utolsó mondata a legfontosabb, azaz most kell cselekednünk" - mondta a svájci sportvezető azon a sajtótájékoztatón, amelyet Bánki Erikkel, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának vezetőjével, valamint Kisteleki Istvánnal, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökével közösen tartott.
Kisteleki bejelentette, hogy az MLSZ jelezte Joseph Blatternek: 2013-ban Magyarország szeretné megrendezni a 20 éven aluliak világbajnokságát.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabályoznák a külföldiek számát a sportban