Rosszkor kaptuk a gólokat, amelyek ráadásul elkerülhetőek lettek volna, hiszen többségük pontrúgás után született. Sajnáljuk, mert koncentráltabb játékkal ezt a meccset is meg tudtuk volna úszni 1-2 gólos vereséggel. A szünet után úgy jöttünk ki, hogy a félidőt nyerjük meg, de az sem sikerült. Távoli lövésekkel próbálkoztunk, de ami a Levszki Szófia ellen bejött, az most nem. Jobban fekszik a csapatnak a kétcsatáros játék, remélem Rudolf Gergely és Adamo Coulibaly sem sérül meg, és akkor a következő meccseken ezzel a taktikával tudunk pályára lépni.
Néhány forrás az ön öngóljának tekinti a harmadik lyoni gólt. Mennyire ért bele Govou labdájába?
Minimálisan, a kezemet érintette a labda, de szerintem nem kellene öngólnak venni. Ha nem érek hozzá, akkor is kapura megy a fejes.
Akárcsak Liverpoolban, ezúttal is voltak helyzetei.
Az első félidőben nem tudtam elrúgni a labdát a kapus hasa alatt, jól zárta a szöget, emellett voltak távoli lövéseim. A BL más világ, mint a magyar bajnokság, ehhez hozzá kell szokni. Ha minden évben egy magyar csapat - remélem, hogy a Debrecen - bejut a főtáblára, akkor a következő években jobb lesz ez.
A Lyon erősebb a Liverpoolnál?
Mindkét csapat nagyon erős. Most a pontrúgásoknál hiányzott a koncentráció, amivel Liverpoolban nem volt gond.
A sorsolás után azt mondta, 5-6 pont megszerzésére lát esélyt. Most hogyan látja, hány ponttal zár a Loki?
Bízom benne, hogy egy meccset meg tudunk nyerni és egy döntetlent is el tudunk érni.
Hanganyag: Farkas Dávid