eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

"Czink Melindának a sikert is meg kell tanulnia kezelni"

Megszerezte pályafutása első WTA-torngyőzelmét Czink Melinda. A magyar teniszező a 220 ezer dollár összdíjazású, québeci fedettpályás verseny döntőjében három szettben győzött a cseh Safarova ellen, a világranglistán pedig - Szávay Ágnest is megelőzve - előrelépett a 37. helyre.

A sikert éppúgy meg kell tanulnia kezelni, mint a sikertelenséget - mondta az InfoRádióban a québeci tenisztornát megnyert Czink Melindáról édesapja. Hozzátette: nagyon örülnek, hogy lánya eredményein végre kezd meglátszani a sokéves felkészülés eredménye.

A magyar teniszező több mint egy éve egy ausztrál edzővel készül, akivel sokat dolgoztak a technikáján, ám a sikerhez az is kellett, hogy Melinda fejben is összeszedje magát. Ehhez szükség volt még egy kis türelemre és alázatra, ami végül meghozta at eredményt is - magyarázta Czink István.

A tornagyőzelemmel Czink Melinda - bár csak egy pozícióval, de - megelőzte a világranglistán Szávay Ágnest. A játékos édesapja megjegyezte: számítottak rá, hogy a mentális és fizikai felkészülés hamarosan sikerre vezet, de nem tudták, hogy ez még az idén bekövetkezik-e.

Czink István elmondta: lánya első, québeci meccsén nagyon megszenvedett a győzelemért, aztán egyre jobban ment neki a játék. Édesapja szerint a magyar teniszező a negyeddöntő előtt tartott az első helyen kiemelt Nagyja Petrovától is, aki, miután az első játszmát a rövidítésben 7:6-ra elvesztette, betegségre hivatkozva feladta a mérkőzést.

A Lucie Safarova elleni döntő (4:6, 6:3, 7:5) is nagyon izgalmasan indult, a második szett elején azonban megérezte Melinda, hogy az ellenfél az eredmény megtartásán dolgozik, és átvette az irányítást - magyarázta az édesapa, megjegyezve: a döntő szettben egy hajszállal jobbnak bizonyult a lánya.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×