Az örökrangadó lesz a forduló slágere

Infostart
2009. szeptember 11. 16:18
A válogatott mérkőzések után ismét a kluboké a főszerep: a Paks-Debrecen mérkőzéssel már ma folytatódik a labdarúgó NB I. A 7. forduló slágere a Ferencváros-MTK örökrangadó lehet.

A Debrecen több válogatott játékosa (Rudolf, Szélesi, Bodnár)nélkül lép pályára Pakson. A keret így is nagyon erős, Herczeg András ígérete szerint csapata győzelemre játszik majd néhány kulcsembere nélkül is.

Ugyancsak érdekesnek ígérkezik az Újpest zalaegerszegi vendégjátéka: a lila-fehérek az elmúlt években többször is szenvedtek Zalában. A hazaiak kapuját védő Vlaszák Géza korábban éveken keresztül a lilák kapusa volt.

Az első négy fordulóban 12 pontot szerzett Fehérvár a Nyíregyháza otthonában szeretne két vereség után javítani. Nem lesz könnyű feladat: Szentes Lázár csapata eddig három mérkőzést játszott hazai pályán, kiütötte a vasast és a Ferencvárost, s döntetlenre végzett az MTK-val.

Vasárnapra marad az örökrangadó, a Ferencváros és az MTK több mint százéves párharcának újabb fejezete. Az őszi szezonban eddig a kék-fehéreknek ment jobban, de nem lenne meglepő, ha ezúttal megtörne a Fradi az első mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériája.

7. forduló:
péntek
Paksi FC - DVSC-TEVA 19 ó
szombat
ZTE FC-Újpest FC 15 ó
Szombathelyi Haladás-Győri ETO FC 17:30 ó
Nyíregyháza Spartacus-Videoton FC 19 ó
Budapest Honvéd - Kecskeméti TE-Ereco 19 ó
Lombard FC Pápa-Diósgyőri VTK 19 ó
Vasas-Kaposvári Rákóczi 19 ó
vasárnap
Ferencváros-MTK Budapest 17:30 ó

A tabella
  1. MTK Budapest                6 4 2 - 10- 5 14
  2. Videoton FC                   6 4 - 2 16-11 12
  3. Újpest FC                       6 3 2 1 9- 7 11
  4. Győri ETO                       6 3 1 2 7- 4 10
  5. DVSC-TEVA                     4 3 - 1 7- 3 9
  6. Lombard FC Pápa           6 3 - 3 6- 4 9
  7. Vasas                             6 3 - 3 9-15 9
  8. Nyíregyháza Spartacus   6 2 2 2 11- 8 8
  9. Kaposvári Rákóczi           6 2 2 2 8- 6 8
10. Paksi FC                          6 2 2 2 7- 7 8
11. Diósgyőri VTK                  6 2 - 4 9-10 6
12. Kecskeméti TE                 6 2 - 4 12-16 6
13. ZTE FC                             5 2 - 3 5-10 6
14. Ferencváros                     6 1 3 2 8- 8 6
15. Budapest Honvéd            5 1 1 3 5- 8 4
16. Szombathelyi Haladás     6 1 1 4 8-15 4

Hanganyag: Szabó Gergõ


KAPCSOLÓDÓ HANG:
FTC-MTK örökderbi elõtt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Folytatódik az NB I
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást