eur:
393.71
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Dzsudzsák: "Aki azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, nem magyar és hazudik"

"Egy másfél éves munkának az eredményét a sors most elvette tőlünk, aki most azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar és hazudik" - mondta a svédek elleni vereség után Dzsudzsák Balázs, a magyar csapat legjobbja. Erwin Koeman szövetségi kapitány szerint sem érdemelt vereséget a válogatott.

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya érthető csalódottsággal nyilatkozott a svédek elleni szombati világbajnoki selejtezőt követően, amelyet csapata drámai körülmények között 2-1-re elveszített a Puskás Ferenc Stadionban.


"Nem érdemeltünk vereséget, nagy balszerencse, hogy végül mégsem szereztünk pontot. Szükség van néhány napra ahhoz, hogy a játékosok feldolgozzák a történteket, és ez érthető is, mert rászolgáltak arra, hogy ma legalább egy pontot szerezzenek. Főként a másik eredmény tudatában fájó ez a kudarc - mondta a holland szakember a mérkőzést követő sajtótájékoztatón annak a tudatában, hogy a dán-portugál rangadó 1-1-es döntetlennel ért véget. - Korábban is elmondtam, hogy ha minden játékos a rendelkezésemre áll, akkor harcban lehetünk a továbbjutásért, de a héten sajnos rengeteg problémánk volt."

A szakember némi meglepetésre klasszikus befejező csatár nélkül küldte pályára csapatát, Torghelle Sándor csak a kispadra fért, míg Priskin Tamás a lelátóról nézte végig az összecsapást.

"Eredetileg Rudolf Gergőt szerettem volna szerepeltetni, de sajnos ő megsérült. Torgehellénél úgy éreztem, a sérülését követően még nem tudna két teljes mérkőzést egymás után lejátszani, Priskin Tamás pedig nem volt felkészülve mentálisan egy ilyen mérkőzésre, ezt neki is elmondtam. Végül Huszti Szabolcs mellett döntöttem. Úgy gondoltam, a képességeit kamatoztathatja a magas, lassabban forduló svéd védők között, de ez nem sikerült" - mondta Koeman.

"Nehéz feladat volt csereként beszállni, hiszen följebb kellett tolni kicsit a védelmet, ezzel együtt magabiztos voltam, de nagyon sajnálom, hogy a vége így sikerült - nyilatkozta Tímár Krisztián, aki a sérült Juhász Roland helyére állt be. - Örültünk, hogy ekkora az érdeklődés, rettenetesen spannolt minket, örömet akartunk szerezni, és az egyenlítő gólnál kicsit elkapott minket a hév, ha rutinosabbak vagyunk, megtartjuk az egy pontot. Sajnos ilyen a futball, mi kihagytuk a helyzetet, nálunk meg elég volt egy hiba, és még a Babos Gabinak is óriási pechje volt. Kicsit talán furcsán szállt a labda, sajnálom. Túl kell tennünk magunkat ezen a vereségen, és csak szerdára koncentrálni. Ha a második félidei játékunkat nyújtjuk, akkor a közönség segítségével jó esélyeink vannak a portugálok ellen."

A leginkább elkeseredetten Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven légiósa nyilatkozott: "Mondhatjuk, hogy nem volt jó a játék, de a második félidőben olyan szinten küzdött a csapat, hogy legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Aztán persze közhely, de jött a tipikus magyar betegség. A mi támadásunkból egy olyan gólt kapunk, ami elképesztő: rosszul veszi át az Ibrahimovic, erre belepiszkál és még visszapattan a lábára, de nem szögletre vagy ilyesmi, hanem be a kapuba. Egy másfél éves munkának az eredményét a sors most elvette tőlünk, aki most azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar és hazudik."

Szerdán a portugálok elleni találkozón a Koeman-együttesből biztosan hiányozni fog a sárga lapjai miatt eltiltott Gera Zoltán, míg Juhász Roland sérüléséről egyelőre nem lehet semmi pontosat tudni. A magyarok hét mérkőzés után 13 ponttal a csoport második helyén állnak, egy ponttal megelőzve a svédeket.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×