eur:
393.85
usd:
365.09
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Olasz "nyúl" húzta be a döntőbe a magyar úszókat

A világcsúcsot (1:53.67 p) repesztő olasz Federica Pellegrini kiváló "nyúlnak" bizonyult: húzta maga után Mutina Ágnest és Verrasztó Evelynt is a keddi elődöntőben, végül aztán mindkét magyar lány bejutott a római vizes világbajnokságon a 200 méter női gyors szerda esti döntőjébe. A kedd délutáni programban Pellegrini mellett hárman úsztak világrekordot, és kikapott a pekingi olimpia hőse, az amerikai Michael Phelps férfi 200 m gyorson.

Az erősebben kezdő Verrasztó a végére kissé elfáradt ugyan, de így is ötödikként ért célba Mutina matinés magyar csúcsánál, az 1:56.84-nél jobb idővel, jelesül 1:56.51 perc alatt, csakhogy a hajrát jobban bíró honfitárs még gyorsabbnak bizonyult és újabb országos rekorddal, 1:56.47 alatt, a közös elődöntőben negyedikként tudta le a távot.

Mivel pedig az utánuk következő másik futamban csak ketten tudtak jobbat úszni náluk, az összesítésben a hatodik, illetve a hetedik idő birtokosaként várhatják a szerdai finálét.

"Az elején tényleg húzott magával Pellegrini, de igazság szerint később már a lábát sem láttam" - mondta a kétszeres csúcsjavító Mutina az újságírók és a versenyzők találkozására kijelölt közös övezetben a sikeres próbatételt követően. - Azért is hajtottam, különösen a hajrában, ahogy csak belefért, mert a tavalyi pekingi olimpián 11 századdal maradtam le a döntőről. Nem akartam, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjék velem."

Verrasztó Evelyn szemmel láthatóan alaposan kimerült a nap végére.

"Rettentően fáradt vagyok. Annak persze nagyon örülök, hogy döntős vagyok, de most mielőbb ágyba akarok bújni és aludni, még szerencse, hogy szerda délelőtt nem kell úsznom, így pihenhetek az esti döntőre."

Kedden délután a női 200 m gyors mellett a férfiak hasonló versenyében a német Paul Biedermann alaposan legyőzte Michael Phelpst, aki 1.22 másodperccel kapott ki, ráadásul búcsúzni kellett világrekordjától is.

Női 100 háton a brit Gemma Spofforth diadalmaskodott új rekorddal, míg az elődöntők során ketten úsztak új világcsúcsot: Pellegrini, valamint férfi 50 mellen a dél-afrikai Cameron van der Burgh.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×