Mátéfi Eszter lett a női kézisek kapitánya

Infostart
2009. július 22. 12:07
Mátéfi Eszter lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya - döntött szerdai ülésén a szövetség elnöksége. Õ az első nő, aki a sportág kispályás hazai történetében felnőtt női kapitány lett.

A békéscsabai edző megbízatása 2012. augusztus 31-ig szól azzal a kitétellel, hogy minden esztendőben július 1. és 15. között bármely fél jogkövetkezmény nélkül felbonthatja a szerződést. Segítője Konkoly Csaba, a Győr trénere lesz.

Mátéfi elődje, Imre Vilmos július 2-án mondott le, mert a Dunaferr férfi csapatánál folytatja a munkát.

Az erdélyi Bándon született, 43 esztendős Mátéfi a magyar válogatottal 1995-ben vb-ezüstérmes, 1996-ban pedig olimpiai harmadik lett. Magyarországon a Debrecen, a Győr és a Dunaferr játékosa volt, a dunaújvárosiakkal BL-t és EHF Kupát nyert. Kétszeres magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes.

Edzőként szintén dolgozott a Dunaferrnél Kiss Szilárd segítőjeként, majd a női junior válogatott kapitánya lett. 2007 óta a Békéscsaba trénere, a csapattal az előző bajnokságban negyedik lett.