Világbajnokság, ugye, kétévenként van. Tizenkét év alatt a többi világversenyen, amin részt vettünk, jobbat nyújtottunk, mint a vébéken, noha világbajnoki aranyunk is van. Megmondom őszintén, a vb egy kicsit jobban izgat engem ebben a négyéves ciklusban, mint más közbeeső világverseny. Ettől függetlenül, hogyha viszont a londoni szereplést nézzük, akkor nyilván ez a legkevésbé fontos, mert ez van legmesszebb időben. Viszont nagyon jó lenne, ha sikerülne letenni az alapjait egy olyan csapatnak, ami Londonra veszélyes lehet mindenki számára. Ami ott aranyérem-esélyes lenne.

Hogy sikerült az elmúlt félév? Hogyan összegezné?

A szokásoktól eltérően az edzésnapokra is összeszedtem a csapatot, hogy lássam, hogy kik azok, akikre leginkább szükség lehet. Most egy új ciklus indul, és ennyire megújítani a csapatot az előző két olimpiai ciklusban nem kellett. Úgy gondolom, hogy nagyjából kialakult egy olyan keret, amivel ezt a négy hetet jól végig tudtam dolgozni. Két játékostól elköszöntem, ők elmentek az universiadéra, és abból a 16 játékosból, aki a csapatban együtt dolgozik, legkésőbb a jövő hét elejére kijelölöm azt a 13-at, aki majd a vébén játszik.

Van olyan játékos, aki az elmúlt félév bármely részében leírta magát? Mert mondjuk nem jó csapatember vagy a válogatottba nem illik az ő játéka. Korábban beszélt arról is, hogy olyan játékosok is vannak, akik elsősorban klubszinten állják meg a helyüket, klubjukban nyújtanak kiemelkedőt.

Sportemberileg senkiben sem csalódtam, akit behívtam. Nagyon sok játékos fordult meg legalább egy edzésre, vagy egy edzésnapra, esetleg akár több edzésre is a válogatottban. Én azt látom, hogy vannak olyan játékosok, akik valószínűleg, ahogy a kérdésben is elhangzott, kiemelkedőt tudnak nyújtani bajnokságban, vagy akár még a nemzetközi kupákban is, de az az ugrás, az a szintkülönbség, ami a válogatott nemzetközi mérkőzéseire vonatkozik, esetleg még sok nekik. Van olyan játékos ebből a sok-sok behívottból, akiről úgy gondolom, hogy nem lesz esélye Londonba kerülni. De nem sportemberi, hanem alapképességbeli problémák miatt, amiről természetesen senki nem tehet. A tehetségét, azt mindenki kapja ajándékba, vagy többet vagy kevesebbet.

Néhány héttel ezelőtt itt, a Margitszigeten búcsúztatták el hivatalosan azokat a játékosokat, akik a magyar válogatottban, játékosként legalábbis, nem fognak már többé szerepelni. Kiss Gergő, aki még nem búcsúzik a válogatottól, azt mondta, hogy bizonyos szempontból nem várta azt az estét, merthogy - még ha csak jelképesen is, de - fájdalmas búcsút venni olyan játékosoktól, akik a korábbi sikerek kulcsszereplői voltak. Ugye, Benedek Tiborról, Kásás Tamásról és Molnár Tamásról van szó elsősorban.

Természetesen nekem mindegyik gyermek nagyon kedves. Az ember nem tesz különbséget a gyerekei között. Nekem a játékosaim mind egyformán fontosak. Én nem emelnék ki senkit. Azt kell mondjam, hogy Gergőnek teljesen igaza van. Érdekes módon egész héten arra koncentráltunk, ami Balatonfűzfőn történt az edzőtáborban. De azt tudtuk, hogy miután pénteken véget ér az ottani program, nekünk este van még egy szép gálafellépésünk. Miután a vébéfelkészülés kellős közepén volt, nem úgy készültünk a gálára, minthogyha, mondjuk, karácsonykor lett volna. A játékosok, akik már nem játszanak a válogatottban, minden szempontból hiányoznak az embernek, de előre kell nézni, az élet nem áll meg. És miután sok-sok játékost köszöntöttünk, ugyanakkor egy-egy világversenyen csak mindig 13 játékos vett részt, ez a 12 év is arról szólt, hogy 27 játékos lett aranyérmes, mind a 27 játékos azon a világversenyen, amelyiken éppen ott volt vagy amelyeken ott volt, mindig fontos volt, de a csapat mindig meg tudott újulni, újra tudtunk aranyérmeket nyerni. Tehát bármennyire is hiányoznak, nekünk előre kell nézni, és arra kell gondolni, hogy mondjuk esetleg négy év múlva, egy újabb gálára nem 27, hanem mondjuk 32 játékos legyen hivatalos.Többen elhatározták, hogy ha csak lehet, ha csak lehetőségük lesz rá és a formájuk is ezt lehetővé teszi, akkor akár a negyedik olimpiai aranyért is vízbe szállnak majd, ott szeretnének lenni Londonban. Ilyen például az előbb említett Kis Gergő is. Tud majd adott esetben szívtelen lenni, ha erre lesz szükség?

Én úgy gondolom, hogy ezekkel a játékosokkal azért nem lehet problémám, mert ők végigélték ezt a 12 évet, és látták, hogy minden döntésemnél a csapat érdeke, a lehető legjobb szereplés motivált. Ha azt fogják érzékelni, hogy esetleg egy olyan csapat megy Londonba, amelyben valamelyikük nem lesz bent, akkor ezt meg fogják érteni. Valamivel nehezebb lehet, ha ők úgy fogják érzékelni, hogy lenne a helyük, s esetleg megtudják tőlem, hogy én meg nem ezt látom. De biztosak lesznek benne, hogy ez szakmai döntés a részemről, mert megismertek 12 év alatt.

Tudnak egyébként ezek a játékosok objektívek lenni? Számít arra, hogy lesz olyan, aki önként, magától mondja azt, hogy hát én is úgy látom, hogy nem vagyok megfelelően felkészült egy olimpiára?

Én úgy gondolom, hogy nyilván könnyebb objektívnak lenni, ha másról van szó. Õk sok-sok döntésnél, szerencséjükre, szerencsémre, kívülről látták a teljesítményeket, várták a döntésemet. Az esetek döntő többségében mindig azt tapasztalták, amit előtte már vártak vagy sejtettek.

Megterhelő szezonon vannak túl, különösen azok a játékosok, akik az előző olimpián részt vettek. A korábbi évekhez viszonyítva most hogy látja, mennyire harapnak a játékosok? Mennyire tudnak harapni azok, akik folyamatos terhelésnek vannak kitéve?

Én ezt az évet 2001-ben és 2005-höz hasonlítanám, azaz a megnyert olimpiákat követő évekhez. Ha valaki egy olimpiai aranyérmet megnyer, azt hála istennek egy év alatt még nem tudja a fejéből kiverni. Hajtanak, mindent megtesznek, de van bennük egy olyan fajta bölcsesség, ami bizonyos értelemben higgadtsággal ellensúlyozza talán azt a hiányt, ami mondjuk egy olimpiai évben vagy az olimpiát megelőző évben szokott ugyanezekben a játékosokban lenni, ami egy ciklusnak a fő célja. Ha a tűz másképp lobog vagy talán más táplálja, azt kell mondjam, emberek ők is, meg kell érteni, és ezen belül kell megpróbálni a teljesítményüket minél magasabb szintre srófolni.

Van olyan játékos, akiről mégis azt érzi, hogy szinte ugyanolyan tűz ég benne, mint egy évvel korábban? Nyilván azokra gondolok, akik ott voltak a pekingi olimpián.

Igazából senki. Megmondom, miért. Egyrészt a pekingi olimpia előtt ebből a kilencből, akik most itt vannak, csak néhányan érezhették biztosan azt, hogy a felkészülés végén az én döntésem alapján ott lesznek Pekingben. Ez a fajta feszültség most nem érződik. Most ez a kilenc játékos, aki Pekingben játszott, nagyon valószínűsítheti, hogy amikor kihirdetem a vb-keretet, benne lesz. Ebből a szempontból kisebb bennük a feszültség. Szerintem csak kint fog erősödni, amikor túljutunk a csoportmeccseken, reményeim szerint az első helyen, és jönnek azok a ki-ki meccsek, ahol majd eldől a végső sorrend.