Az UEFA végrehajtó bizottsága 1964-ben Spanyolországnak adta a döntő rendezésének jogát, alig négy esztendővel azután, hogy Franco tábornok nem engedte a szovjet válogatott ellen pályára lépni országa labdarúgó-válogatottját. A spanyol szövetség - evidens választásként - a Real Madrid és a Barcelona stadionját jelölte a négyesdöntő helyszínéül.
Azonos napon, 1964. június 17-én játszották mindkét elődöntőt. A szovjet csapat Barcelonában, Voronyin, Ponyegyelnyik és Ivanov góljával könnyed 3-0-val intézte el a másik három gárdához képest pehelysúlyú dánokat.
A madridi elődöntőben - 75 000 néző előtt - a magyar válogatott a házigazdákkal mérkőzött. Baróti Lajos az 1962-es világbajnokságon ötödik, négy évvel később hatodik helyen zárt csapata ezen a tornán is igazolta: kilábalt az Aranycsapat kiöregedését követő hullámvölgyből. Remek meccset vívott a klubtornákon rendre vitézkedő spanyolokkal, s csak hosszabbításban maradt alul.
Szentmihályi Antal élete egyik legnagyobb napja volt ez, csodálatos védések sorozatát mutatta be. De jól játszott a Mátrai, Mészöly, Sipos, Sárosi felállítású védelem is. A középpályások közül a fáradhatatlan Nagy István remekelt, Komora Imre viszont nem nagyon bírt a spanyolok első számú csillagával, Luisito Suárezzel.
A csatársorban Bene Ferenc volt a legaktívabb, még gólt is szerzett (ő egyenlítette ki a 85. percben Pereda a 35. percben született vezető gólját), Fenyvesi Máté megfelelt, míg a selejtezőkön remek formát mutatott Albert, Tichy kettős passzívabb volt a szokottnál - a korabeli sajtó értékelése szerint. Még így is lett volna esély a döntőbe jutásra, ám a 113. percben a Real Madrid szélsője, Amancio belőtte a házigazdákat üdvözítő találatot.
Három nappal később a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen a dánok ellen is 120 perces csatára kényszerült az ezúttal Novákot, Solymosit, Ihászt, Farkast és Vargát is csatasorba állító magyar gárda (A "további" hat: Szentmihályi, Mészöly, Sipos, Albert, Bene, Fenyvesi). Bene ugyan már a tízedik percben vezetést szerzett, de ez a gól a nagy mezőnyfölény ellenére sem volt elégséges a győzelemhez.
A dánok a második félidőben csak egyszer "tévedtek" át a magyar térfélre, ám ebből az egy akcióból Carl Bertelsen a 85. percben kiegyenlített. Mindez felbőszíthette a magyarokat, mert a hosszabbításban már kitűnően futballozott a csapat. A 107. percben az Albert Flórián buktatásáért megítélt tizenegyest Novák Dezső lőtte Leif Nielsen kapujába, aki négy perccel később szabadrúgásból győzte le a dánok kapusát. A mindössze háromezres publikum tapssal búcsúzott a meccs után Európa harmadik legjobb válogatottjától.A fináléra, persze, ennél lényegesen többen voltak kíváncsiak. José Villalonga, a spanyolok edzője ugyanazt a tizenegy játékost küldte pályára, aki négy nappal korábban a döntőbe juttatta válogatottjukat. Beszkov mindössze egy helyen változtatott: Guszarov helyett védőt, Kornyejevet küldött csatába. Egyébként - miként 1960-ban - újra angol bíró vezette a szovjetek döntőjét, Holland személyében.
Amennyire azonban féltek Ellistől a Szbornaja tagjai, olyan jóságos volt velük Holland. Pereda a hatodik percben szerzett gólját ugyan Galimzjan Huszainov két perccel később még kiegyenlítette, de attól a pillanattól kezdve már csak a spanyolok futballoztak.
A 71. percben Pereda gólját - les címén - érvénytelenítette az angol bíró, aztán néhány perccel később (ugyancsak a barcelonai csatár megmozdulása után) elfelejtett tizenegyest ítélni a spanyolok javára. Hogy nem lett a két esetből nagyobb botrány, alighanem csak egy "apróságon" múlott: Pereda nem hagyta magát, a 83. percben remek labdát varázsolt Marcelino fejére, aki bestukkolta a kontinensbajnoki címet érő gólt.
Spanyolország nyerte így a kupát, a magyarok a harmadik helyen végeztek. Más idők voltak, csalódást jelentett a későbbi győztestől elszenvedett vereség. Még az sem okozott vigaszt, hogy - ha csak a négyesdöntőbe szerzett gólokat tekintjük - a maga két találatával Novák Dezső és Bene Ferenc (a spanyol Jesus Maria Pereda Ruíz de Temino, azaz Pereda társaságában) gólkirályként zártak.
Négyes döntő (Spanyolország, 1964. június 17.-21.)
Elődöntő
Spanyolország-Magyarország 2:1 (1:0, 1:1, 1:1)
Június 17., Madrid, 75 000 néző. Vezette: Blavier (belga).
Spanyolország: Iríbar - Rivilla, Olivella, Calleja - Zoco, Fusté - Amancio, Pereda, Marcelino, Suárez, Lapetra.
Magyarország: Szentmihályi - Mátrai, Mészöly, Sárosi - Nagy I., Sipos - Bene, Komora, Albert, Tichy, Fenyvesi dr.
Gólszerző: Pereda (39.), Amancio (115.), ill. Bene (85.)
A 3. helyért
Magyarország-Dánia 3:1 (1:0, 1:1, 1:1)
Június 20., Barcelona, 3869 néző. Vezette: Mellet (svájci).
Magyarország: Szentmihályi - Novák, Mészöly, Ihász - Solymosi, Sipos - Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi dr.
Dánia: L. Nielsen - Wolmar, K. Hansen, B. Hansen - B. Larsen, E. Nielsen - Bertelsen, O. Sørensen, O. Madsen, Thorst, Danielsen.
Gólszerző: Bene (11.), Novák (107. - 11-esből, 110.), ill. Bertelsen (81.)