Miközben a portugál sztár történelminek nevezi, hogy 80 millió fontért leigazolta a Real Madrid, a Sun inkább azzal van elfoglalva, hogyan ünnepel. "Ronaldo Párizsban töltötte az éjszakát" - adja hírül, arra utalva, hogy egy Los Angeles-i klubban Paris Hilton celebkirálynő társaságában fotózták le, majd látták hogy Hilton kisasszony húgának lakására távoztak. A riporterek reggel ötkor látták távozni "széles vigyorral az arcán" - írja a brit bulvárlap.
Ronaldónak azonban van is miért mosolyognia - régi álma valósult meg a Reálba való átigazolással és, mint a Daily Mirror egy Manchester United forrást idézve megjegyzi: azért lépett, mert félt, hogy elszalasztja a lehetőséget.
Az átigazolás még az önálló sportrovattal nem rendelkező Financial Timest is lázba hozta.
A lap azt emeli ki, hogy Sir Alex Ferguson a ManU edzőjén már májusban lehetett látni, hogy lemondott a portugálról.
Idéz viszont egy érdekes tanulmányt Stefan Szymanski, londoni közgazdászprofesszor tollából, amely szerint nincs mérhető összefüggés a csapatok eredményessége és a globális sztárok, a galacticók leszerződtetése között. A lengyel hangzású neve ellenére angol futballdrukkernek tűnő és a hamarosan megjelenő, Miért veszít Anglia? című könyv szerzőjeként számon tartott professzor azt mondja: fontosabb az, hogy mekkora gázsit kapnak a játékosok. Itt már látványos az összefüggés az elért eredményekkel.
A közgazdász 1987 és 1997 között 40 klub átigazolásokra költött pénzét hasonlította össze az elért helyezésekkel. A Financial Times közben üzleti szempontból "irracionálisnak" és valójában a tagságnak szóló drága ajándéknak nevezi a Real Madrid új elnökének költekezését. Az újraválasztott nagyvállalkozó, Florentino Perez Ronaldo előtt a brazil Kakát vette meg a Milantól 65 millió euróért.
Ronaldóért közben nem mindenki ejt könnyeket az angol partokon. A Mirror kolumnistájának egy bekezdés is elég volt arra, pozőrnek, magát szándékosan hasra vágó, vulgáris dívának, primadonnának, és szépen nyírt pudlinak titulálja. Az, hogy besötétített üvegű limuzinokkal járt, gyémánttal a fülében, további olaj volt a tűzre.
A Times azt jegyzi meg, hogy Ronaldo várható 600 millió eurós éves fizetése 33-szorosa annak, amit egy átlagspanyol hazavisz. A lap szerint "Ronaldo befogásával elrabolták a Premier Leage-től legjobb játékosát" és félő, hogy az angol liga ezentúl nem lesz a világ legizgalmasabb klub-bajnoksága. Egyes megszólaltatott drukkerek azt mondták, túlélik a "7-es" távozását. Közben azonban az újságok már azt állítják: Sir Alex két további játékost veszíthet, bár a Guardian szerint költekezésbe fog, hogy más, nagy neveket vegyen.