Cristiano Ronaldóért a Real Madrid 80 millió fontot, azaz 94 millió eurót ajánlott. A Manchester United rábólintott az ajánlatra, így szinte biztosra vehető, hogy a legutóbbi lezárt esztendő teljesítménye alapján a világ legjobb futballistájának választott portugál a következő szezonban a Real Madridban játszik majd. Ugyanakkor a szerződést még nem írták alá - mindazonáltal ez már minden bizonnyal csak formalitás.
Miért kellett Cristiano Ronaldo a Real Madridnak?
Röviden, mert a világ egyik legjobb futballistája, aki 2003 óta 196 mérkőzésen 84 gólt szerzett a Premier League-ben, s aki, már valóban befutott játékosként, 2006 nyara óta 93 meccsen 46 gólt ért el a világ legerősebb bajnokságában. Talán ennél is fontosabb, hogy olyan stílusú futballista, aki - egyébként a brazil Kakához hasonlóan - képes lehet visszaadni a Real Madrid legkésőbb Zinedine Zidane visszavonulásakor elveszített arcát.
Nem utolsósorban, noha megosztó személyiség (rengetegen imádják, rengetegen gyűlölik), biztos marketingsikert jelent a klubnak. A Real Madrid Cristiano Ronaldo megszerzése után hasonló mezeladási, illetve merchandising bevételre számít, mint 2003 után, amikor David Beckhamet vette meg, ugyancsak a Manchester Unitedtől.
Az angol középpályás érkezése után világszerte egymillió mezt adtak el a nevével a hat hónap alatt, nagyjából már ebből kitermelte a klub a vételárat - ami persze Cristiano Ronaldo esetében annak közel a négyszerese.
Mindazonáltal egyet kell érteni Nigel Currie-vel, a marketinggel és szponzoráció-elemzéssel foglalkozó Brand Rapport elemzőjével, aki szerint "a Real Madrid nem egyszerűen a világ legjobb játékosait, hanem a világ legpiacképesebb játékosait akarja megvenni."
Nem utolsósorban Florentino Pérez végleg totálissá tette visszatérését. Az első galaktikus korszakban is hihetetlen összegeket költött, miután olyan játékosokat vett meg, akiknek a megszerzését az ígéretei alapján senki sem tartotta lehetségesnek. Ám az elnök gyakorlatilag minden kiszemeltjét meg tudta szerezni, csak a 2000 és 2004 közötti nagybevásárlás legfontosabb játékosait emlegetve, 2000-ben Luis Figót, 2001-ben Zinedine Zidane-t, 2002-ben Ronaldót, 2003-ben David Beckhamet, majd 2004-ben Michael Owent vásárolta meg.
Beckham akkoriban "csak" második lett a FIFA választásán, a többiek mind elnyerték a France Football aranylabdáját. A mostani két szupersztár egyaránt a FIFA az Év játékosa-választásának, illetve a francia hetilap Aranylabda-ankétjának a győztese. (Kaká 2007-ben, Cristiano Ronaldo 2008-ban.)Mekkora összeg a Cristiano Ronaldóért kifizetni szánt 94 millió euró a futballban?
Õrült összeg. Annyi, amennyit valószínűleg valójában egyetlen futballistára sem lenne szabad áldozni. Másfelől világrekordot jelentő összeg. Az eddigi csúcsot is Florentino Pérez fizette ki, Zinedine Zidane-ért, még 2001-ben, 71, pontosan 71,6 millió eurót adva a Juventusnak. Mi több, az azt megelőző rekord is az övé volt, 2000-ben 61,4 millió euróba került Luis Figo.
Másképpen fogalmazva: a kétezres években eddig csak Florentino Pérez döntötte meg az átigazolási világcsúcsot, immár háromszor is. Egyébként a világ legdrágább négy átigazolása kivétel nélkül a Real Madridhoz és Pérezhez kötődik: Cristiano Ronaldo, Zidane, Kaká és Figo megvétele tartozik ide. Négyükért összesen 296 millió eurót fizetett ki a klub, illetve az elnök. A top 10-be befér még Ronaldo 2002-es megvétele az Intertől (45 millió euró) is.
Miből telhet a Real Madridnak ezekre a befektetésekre?
Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a Real Madrid olyan márka a világfutballban, amely megfelelő célokat megjelölve, gyakorlatilag korlátlanul hitelképes. Mindemellett Európa és a világ egyik legsikeresebb futball-vállalkozása, fura módon ilyen tekintetben szinte csak a Manchester United lehet méltó riválisa. A Deloitte által összeállított Money League éllovasa az elmúlt négy évben kivétel nélkül a Real Madrid volt.
A galaktikus korszak előtt a Madrid jelentős adósságállománnyal küzdött, amit éppen Florentino Pérez küzdött le, részben a kiemelkedően értékes területen lévő egykori edzőközpont értékesítésével, illetve a merchandisinggal összefüggő, a távol-keleti piac meghódítását is magába foglaló kereskedelmi tevékenységgel.
A klub anyagi lehetőségeit az utóbbi években ugrásszerűen javította a televíziós szerződés is, amely - ellentétben, például, az angol klubok lehetőségeivel - a Madridnak egyedi és egyéni kontraktus megkötésére is lehetőséget adott. A londoni Times adata szerint a MediaPróval megkötött 2006-os szerződés 1 milliárd fontos, több mint 350 milliárd forintos bevételt eredményezett.
Az angolok megjegyzik, hogy a Real Madrid más társasági formában működik, mint például a Premier League klubjai, ezért nem kell, hogy évente legalább 30 millió fontot generáljon az esetleges veszteségei finanszírozására. A Times már idézett elemzése szerint "a Real nem szembesül olyasfajta nyomással a hitelezői részéről, mint más klubok, tekintettel társadalmi, politikai és közgazdasági szerepére."
További nem elhanyagolható szempont, hogy Florentino Pérez Spanyolország egyik legtekintélyesebb üzletembere, akinek kapcsolatrendszere és ezen keresztül érdekérvényesítő képessége szinte egyedülálló Spanyolországban vagy a spanyol labdarúgásban.Reménykedhet-e Real Madrid abban, hogy visszanyeri az idei nyár befektetéseit?
Feltétlenül, noha a jelenlegi helyzetben nem kizárólag ez a szempont. A BBC elemzése szerint a Manchester United lépése kifejezetten pragmatikus, ezzel szemben a Madridé inkább populista, fogalmazzunk úgy kicsit más értelmet adva az eredeti szónak, népszerűségre törekvő.
Ugyanakkor nem nélkülözi azokat a reményeket, amelyek szerint meg fog térülni a befektetés. A jegybevétel kevéssé növelhető, a Bernabéu befogadóképessége véges. A merchandising-bevétel, s ezzel összefüggésben az imázsjogok egy részének a megvétele nagyon jelentős bevételt ígér. A Timesben Gabriele Marcotti, a nemzetközi futballal foglalkozó szakíró megemlíti, hogy a Madrid azt kommunikálta, hogy ezekből a forrásokból Zinedine Zidane vételi ára (71 millió euró) is megtérült - noha ezt az elemző kétségbe vonja.
A Deloitte elemzése szerint a Real Madrid, egyébként 290 millió fonttal megegyező bevétele a 2007-2008-as idényben a következő megoszlás szerinti: 35 százalék a kereskedelmi tevékenységből, 37 százalék a közvetítési jogokból, s 28 százalék a mérkőzésekből származó bevételekből, beleértve a díjnyereményeket és a jegybevételt.
Marcotti egyébként fontosnak érzi azt a pénzben egyelőre nehezen kifejezhető lélektani hatást, amelyet az jelent, hogy Pérez az ugyancsak a legtekintélyesebb klubjai közé tartozó óriások, az AC Milan és a Manchester United legpiacképesebb játékosait szipkázta el.
4
Lezárult-e a két szupersztár megvételével a költekezés?Alkalmasint a mostani helyzetben ez a legkönnyebben megválaszolható kérdés: biztosan nem. A Real Madrid nagyon közel áll David Villa megvételéhez (a Marca által tudott ár 37 millió euró közötti összeg), oly annyira, hogy Juan Cruz Sol, a Chelsea-t Spanyolországban képviselő ügynök kijelentette, a Kékek feladják a csatár megszerzéséért folytatott tárgyalásokat, mert Villa (ha nem túlságosan szubjektív megjegyzés: spanyol lévén, teljesen érthetően) inkább a Real Madridban akar játszani.
Nem valószínű immár, hogy Franck Ribéryt megvenné a Madrid, sokkal valószínűbb, hogy mégis csak megpróbálja megszerezni Xabi Alonsót, a Liverpool Európa-bajnok középpályását. A klub, a spanyol AS értesülése szerint, két játékos eladásával csökkentené a vételárat, Alvaro Negredót és Alberto Buenót is átengedné Rafa Benítez Vöröseinek. Bueno erre azt mondta: ha már el kel hagynia a Bernabéut, Liverpoolba szívesen menne.
A madridi sportnapilap, a Marca szerint, a következő szezonban a következő lenne a Floren Team, azaz Pérez álomcsapata: Iker Casillas - Sergio Ramos, Pepe, Albiol, Marcelo - Xabi Alonso, David Silva, Ribéry vagy Raúl - Cristiano Ronaldo, Kaká - Villa. Ehhez még meg kell(ene) szerezni a Valenciától Albiolt, Silvát és Villát, a Liverpooltól Xabi Alonsót, valamint a Bayerntől Ribéryt. Ebben a pillanatban mindegyikük megszerzésében reménykedni túlzott optimizmus.
Feltehető, hogy a Madrid legalább nyolc-kilenc játékos elengedésével, vagy eladásával csökkentené a keretét, illetve igyekezne akár bevételhez jutni. A spanyol Európa-bajnokok (Iker Casillas, Sergio Ramos) mellett Raúl, Pepe és Lassana Diarra és esetleg Gonzalo Higuaín megtartása biztos. A többiek, megfelelő ajánlat esetén, mehetnek.
Hiányozni fog-e Cristiano Ronaldo a Manchester Unitednek?
Ami a szakmai érveket illeti, feltétlenül. A világ titulusa szerint legjobb, az objektívabb megfogalmazás szerint egyik legjobb játékosa a világ minden klubjából hiányozna. Sir Alex ráépítette a csapat játékát, nem túlzás, a következő idénytől egy az egyben nem másolható le az eddigi játék.
Ugyanakkor az átigazolás tényének publikálása óta a Man United több korábbi klasszisa is azt igyekezett bizonygatni, hogy "van élet Cristiano Ronaldo után is". Ebben egyébként feltétlenül igazuk van. Akadt, aki, az utóbbi 10-15 év történéseivel példálózva, felhozta, hogy a Man United teljesítménye és eredményessége Eric Cantona, Jaap Stam, David Beckham vagy Ruud van Nistelrooy búcsúja után sem csökkent jelentősen.
Az egyik szurkolói magazin, a United We Stand szerkesztője, Andy Mitten (a korábbi ismert játékos, Charlie Mitten unokaöccse) szerint a szurkolóknak volt már idejük felkészülni Cristiano Ronaldo távozására, ezért most nem különösebben meglepettek. Számukra most az a lényeg, hogy a kapott pénzből fussa azért a csapat, legfeljebb két-három játékossal történő megerősítésére is.
Szerinte Cristiano Ronaldo már egyáltalán nem volt olyan népszerű a szurkolók között, mint akár egy évvel korábban, a 2008-as ajánlkozása a Real Madrid felé megtépázta a nimbuszát. Mitten szerint "nyilvánvalóan kiváló játékos, de senki se számítson most tüntetőkre Manchester utcáin".
Még érdekesebb a következő gondolata: "Az ügylet valószínűleg már egy éve megköttetett. Ha el akart menni, hát hadd menjen. Sokkal fontosabb, hogy Sir Alex maradt. Benne abszolút megbízunk. Nekünk 1986 óta egyetlen menedzserünk van, a Real Madridnak csak az elmúlt öt évben nyolc. Sokkal jobban jártunk azzal, hogy Ronaldo ment el, mintha Sir Alexet veszítettük volna el."
A legtöbb szurkoló egyetértett abban, hogy üzleti szempontból a 12 millió fontért vett portugál 80 millió fontért történő eladása üzletileg kifogástalan. Arthur Albiston, a klub korábbi védője úgy vélte, ebből az összegből biztosan meg lehetne tartani Carlos Tévezt is. A szurkolók többsége azonban sokallja az argentin árát. A goal.com szerint Tévez is valószínűleg távozik, mert, bár korábban minden vágya a maradás volt, nagyon csalódott, mert Sir Alex (szerinte) nem tett meg korábban mindent a megvételéért.