Kétszer zárt kapuk mögött kénytelen játszani az Újpest

InfoRádió / MTI
2009. június 11. 16:20
Két hazai bajnoki mérkőzésének zárt kapuk mögötti megrendezésével, továbbá egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az Újpestet a Soproni Liga 30. fordulójában lejátszott Fehérvár elleni találkozó alatt és után történt rendzavarások miatt.

A testület a Fehérvár FC-re mint visszaesőre, 150 000 forint pénzbüntetést rótt ki, illetve azt, hogy soron következő hazai bajnoki mérkőzését nézők nélkül, zárt sportlétesítményben kell megrendeznie. Utóbbi ítélet végrehajtását augusztus 31-ig felfüggesztette.

"Az Újpest többszörös visszaeső, a legutóbbi sajnálatos esetet minden apró részletre kiterjedően, rendkívül alaposan megvizsgáltuk, elemeztük a különféle jelentéseket, beszámolókat, videofelvételeket, kedden meghallgattuk az összes érdekeltet is, azóta semmilyen új körülmény nem merült fel, mára már csak a büntetés mértékének tisztázása maradt - mondta Retteghy István, a fegyelmi bizottság elnöke az MLSZ honlapjának. - A Fehérvárt azért marasztaltuk el, mert szurkolói tiltott rigmusokat skandáltak".

A május 29-i találkozó lefújását követően a hazaiaktól Mario Bozic, míg a vendégektől Goran Vujovics összeverekedett, a játékvezető mindkettőjüket kiállította.

Az újpesti közönség ezután a pályára rohant, majd a vendégszurkolókra támadt, de a rendőrség visszaszorította a tömeget. Ezt követően a biztonsági emberek szinte "kiverték" a szektorból a fehérváriakat.

Az elmúlt idényben történt hasonló incidensekhez kapcsolódóan az Összmagyar Szurkolói Szövetség (ÖSZSZ) közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben jelzi: tárgyalásokat kezdeményez az MLSZ-szel, valamint a futballpályákon biztosító cégekkel annak érdekében, hogy utóbbiak kizárólag a törvényben meghatározott formában végezhessék feladatukat, és csak abban az esetben kaphassanak engedélyt munkavégzésükre, ha az adott szezon előtt egyeztetnek az ÖSZSZ-szel. A szurkolói szervezet többek között a jogszabályban tiltott eszközök, mint például vipera alkalmazását kifogásolja.