A cseh játékos 1972. augusztus 30-án, Chebben. Gyermekkorának csapatai a Sokol Skalna (1978-1983) és az RH Cheb (1983-1985). Tizennégy évesen már tagja volt a korosztályos válogatottnak, a Skoda Plzen tagjaként. A Dukla Praha színeiben mutatkozott be az első ligában (1991-1992).
Az idény végén azonban átszerződött a Spartába, s ott maradt egészen 1996-ig, külföldre szerződéséig. Az angliai Európa-bajnokság után egy különös pénzügyi tranzakció segítségével váltott klubot, kihasználva, hogy egyesületének és a szlovák 1. FC Kosicének azonos volt a tulajdonosa.
A Lazióval öt esztendő alatt négy hazai és két nemzetközi trófea birtokosa lett. 1999-ben a Kupagyőztesek Európa-kupájának győztese. A birminghami fináléval búcsúzó, hajdanán második számúnak nevezett kupasorozat közel negyvenéves története utolsó góljának, s így a Lazio-RCD Mallorca találkozót eldöntő találat szerzőjeként írt futballtörténelmet.
2001 nyarán 41,2 millió euróért a Juventusba szerződött. Brillírozott a 2002-03-as BL-ben, oroszlánrésze van a döntőbe jutásban és sokak szerint az ottani vereségben is - a hiányával... Egy buta szabálytalansággal ugyanis megkapta második sárgáját a Real Madrid elleni győztes elődöntő visszavágón, ezért nem léphetett pályára a manchesteri fináléban.
Talán ezért is keltett némi meglepetést, hogy mégis megkapta a 2003-as aranylabdát. Ezzel ő lett a legrangosabb európai egyéni díj második cseh győztese Jozef Masopust utódaként, negyedik legidősebb birtokosa, azon kevesek egyike a díjazottak közül, akik a tárgyévben nem nyertek sem klubjukkal, sem válogatottjukkal európai trófeát.
Eredménysora lenyűgöző: cseh(szlovák) bajnok (1993, 1994, 1995), kupagyőztes (1996), olasz bajnok (2000, 2002, 2003, 2005), bajnoki második (1999, 2009), bajnoki harmadik (2004, 2008), kupagyőztes (1998, 2000), olasz szuperkupa-győztes (1998, 2000, 2002, 2003), KEK-győztes (1999), európai szuperkupa-győztes (1999), UEFA-kupa-döntős (1998), a Bajnokok Ligája döntőse (2003)
Az 1996-os, ezüstéremmel zárt Európa-bajnokságot - a portugálok elleni negyeddöntőt kivéve - végigjátszotta. Az olaszok elleni csoportmérkőzésen szerzett győztes gólja szinte megalapozta a későbbi pazar szereplését. 2000-ben mindhárom cseh meccsen végig a németalföldi Eb-n, csak a németek elleni meccsen hiányzott a 2004-es kontinensbajnokságon.
A portugáliai Eb után lemondta a válogatottságot, csak hosszas, össznépi unszolás után a norvégok elleni pótselejtezőre tért vissza, amikor már-már a vb-döntőbe jutás is veszélybe került. Játszott a 2006-os, németországi világbajnokságon.
Korábban Nedved fontolgatta, hogy meghosszabbítja még egy évvel a szerződését, de végül a búcsú mellett döntött. Állítólag azért, mert a Juventus nem kínált neki állandó pénzzel járó szerződést, hanem a lejátszott mérkőzések után fizette volna. A cseh játékos kijelentette, a Juventusban lezárta a karrierjét, de a következő hetek döntésétől függően elképzelhető, hogy másutt még folytatja a pályafutását.