"A Barcelona kiváló támadójátéka az európai futball nagy ajándéka" - mondta Hegyi Iván, arra is utalva, hogy a mostani idényben nagyon kevés európai élcsapat játszott nyílt sisakos, háromcsatáros támadójátékot.
A katalánok stílusának alakításában nagy szerepe van az élvonalban újonc edzőnek, Pep Guardiolának, aki átmentette a játékoskorában, a hajdani Dream Teamben megtanult és megtapasztalt harcmodort.
A szakíró megemlítette, hogy a Barcelona látványos játéka, gólrekordokat hozó idénye éles ellentétben áll a Real Madridéval, amely változatlanul színtelenül és ötlettelenül játszik, s amely az éppen a Barcelona ellen elszenvedett, hazai 6-2-es veresége után mély válságba került.
A Barcelona balszerencséje, hogy a római döntőben két állandó szélsőhátvédje, Daniel Alves és Eric Abidal nélkül kénytelen játszani. Mindez azért is fájó veszteség a katalánoknak, mert bár az alaptizenegyük legalább annyira erős, mint a Manchester Unitedé, "a kispad rövidebb", azaz a kiegészítő emberek jobbak az angol csapatnál.
A szerdai találkozón pedig nagy szerepet kapnak, kaphatnak az eltiltottak helyére beugrók a Barcelonában: a brazil Sylvinhónak kell majd várhatóan őriznie Cristiano Ronaldót.
Hegyi Iván nagy elismeréssel szólt Sir Alex Fergusonról, aki hosszú, immár 23 éves manchesteri pályafutása során többször is képes volt megújulni. A közel negyedszázad alatt többször is átalakította a futballról alkotott filozófiáját, s ezúttal a középpályás védekezést is kulcsfontosságúvá emelte. Ebben a szerepkörben játszik a brazil Anderson, aki fizikailag a Man United egyik legerősebb tagja.
Szóba került, hogy ameddig a Barcelona elsősorban a támadójátékával, a Man United, ellentétben például egy szezonnal korábbi önmagával, a védekezésével érte el a sikereit a 2008-2009-es szezonban. Ebben nagy szerep jutott Edwin van der Sarnak, Rio Ferdinandnak és Nemanja Vidicsnek.
A két csapat már megnyerte hazája bajnokságát, mint ahogy a Wolfsburg is megnyerte a Bundesligát. Története során először, a német bajnokság messze legjobb támadójátékát bemutatva.
Hegyi Iván szerint elsősorban az előkészítőnek, Zvjezdan Misimovicnak, valamint a két csatárnak, az ugyancsak bosnyák Edin Dzekónak és a brazil Grafitének köszönhető a siker. Dzeko és Grafite, miután az utolsó fordulóban ketten három gólt szereztek, megjavította a Bundesliga leggólerősebb támadókettősének a csúcsát.
Az 1971-72-es idényben Gerd Müller és Uli Hoeness, a Bayern kettőse 53 gólig jutott, a wolfsburgi duó az ő rekordjukat javította 54-re. A Wolfsburg, emlegette Hegyi Iván, nagyon messziről menetelt fel a csúcsra, a tavaszi idény megkezdése előtt még csak a kilencedik helyen állt.
Az idény nagy vesztese a Bayern München, amely annak ellenére sem tudta megnyerni a bajnokságot, hogy egyedüliként a Bundesliga csapatai közé, világsztárokat képes igazolni.
A Wolfsburg mellett az idény nagy nyertese, Hegyi Iván szerint, maga a Bundesliga, ami ismét nézőrekordot döntött, s amelynek jót tett, hogy a végsőkig kiélezett volt a bajnokság, az utolsó forduló előtt még három csapat is esélyes volt a salátástál elnyerésére.
A Hertha BSC, Dárdai Pál együttese végül a negyedik helyen végzett, ez a helyezés reális a játékosállomány erősségét tekintve. A berliniek számára alighanem a legnagyobb siker az idényben, hogy rendszeresen hetvenezren voltak kíváncsiak az együttesre, visszatért a futball-láz a német fővárosba.
A német labdarúgás legnagyobb problémája immár az, hogy a hazai fronton nagy küzdelmet vívó csapatok nem képesek a nemzetközi porondon eredményeket felmutatni, paradox módon ez alól a mostani szezonban csak középcsapatnak számító Werder Bremen a kivétel, amelyik bejutott az UEFA-kupa döntőjébe.