A Balatonring Team egy váratlan fordulat után, különleges körülmények között kezdte el a gyorsaságimotoros-világbajnokság negyedik futamát.
Talmácsi Gábor nem utazott el a Francia Nagydíj helyszínére, így új pilótát kellett keresnie a csapatnak, aki beugorhat a helyére.
A csapat egyébként az összes technikai felszerelést már korábban Le Mans-ba szállította, és a világbajnoki sorozat főszervezőjével kötött szerződése értelmében nem is volt kérdéses, hogy mindenképpen elindul a futamon. Már csak egy "beugró" pilótát kellett találni, végül a spanyol Ángel Rodriguezre, a Spanyol Supersport-bajnokság címvédőjére esett a választás.
A pénteki szabadedzésen az volt a legfontosabb számára, hogy megismerje és valamennyire megszokja az RSA Apriliát. Annak ellenére sikeresnek illetve eredményesnek lehet nevezni "kettejük" első közös edzését, hogy nyolc perccel a vége előtt elesett. Végül a reményt keltő 17. helyen fejezte be az edzést, nagyjából két másodperccel lemaradva a győztestől.
Ángel Rodriguez így értékelt: "Elég furán éreztem magam az edzésen, nem motoroztam még ilyen Apriliával, és egyébként is a négyütemű motorokhoz vagyok hozzászokva. A motoros ruhám sem passzolt valahogy, úgyhogy tulajdonképpen nem vagyok csalódott az eredmény miatt.
Azt gondoltam egyébként, hogy még nehezebb dolgom lesz így elsőre, a problémák ellenére azért sokat és jól dolgoztunk. Kicsit sokat kockáztattam, ez okozta az esést. A féktávokon vannak főleg gondjaim, de úgy érzem a hibákból tudok tanulni, és a következő körben nem ismétlem meg őket.
A fejlődés egyik kulcsa, hogy a lehető legtöbb kört tegyem meg, így tapasztalatot gyűjthetek. Minél többet megyek, annál nagyobb lesz az önbizalmam, és így sokat javíthatok az eredményemen."