A Real Madrid negyven millió fontos ajánlatát utasította vissza Carlos Tévez, ezzel jelezve, továbbra is az angol Premier League-ben kíván szerepelni. Az még ugyanakkor kérdéses, hogy melyik angol csapatban fog játszani a következő szezonban a jelenleg a Manchester Unitedet erősítő argentin sztár.
A jogait birtokló menedzser, Kia Joorabchian szerint a csatár maga dönti el, melyik csapatnál folytatja, egyedül ő határoz a saját jövőjéről. A nyilatkozatot azért árnyalja, hogy bármelyik klubot is választja Tévez, annak alaposan a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis 22-30 millió font körüli összeget kell érte kifizetni.
Korábban maga Tévez közölte, mindenképp elhagyja a Manchester Unitedet, mert a klub nem tárgyalt vele szerződéséről. A helyzet a nyilatkozat óta változott, Sir Alex Ferguson csütörtökön maga jelentette be, hogy egyeztetnek a játékossal, akit meg akarnak tartani.
Az argentin támadó jelenleg kölcsönben szerepel a Vörös ördögöknél, és a megállapodás nyáron lejár. A manchesterieknek opciós joguk van Tévez leigazolására, nekik kevesebbet kellene kifizetniük a többi klubnál, mivel a kölcsönszerződését már fizettek Kia Joorabchiannak.
Tévez csalódott volt amiatt, hogy rendszerint csak csereként kap lehetőséget Fergusontól, noha a legutóbbi két találkozón két gólt szerzett.
Korábban a Liverpool, a Manchester City és a Chelsea érdeklődött Tévez iránt.