Az El País című napilap úgy tudja, hogy a spanyol klub már megállapodott arról a Manchester Uniteddel, hogy július elsejétől Madridba költözik a tavalyi év aranylabdása.
A Real 80 millió eurót fizetne Cristiano Ronaldóért, de a megállapodás teljes költsége elérheti akár a százmilliót is.
A lap szerint Florentino Perez, aki ismét megpályázta a Real Madrid elnöki posztját, már felvette a kapcsolatot Jorge Mendesszel, a futballsztár menedzserével.
A Real Madrid már tavaly nyáron is megpróbálta megszerezni Ronaldót, aki akkor hajlott is a klubváltásra, ám nem engedték el Manchesterből. A két egyesület viszonya alaposan megromlott, a manchesteriek feljelentették a FIFA-nál a Real, Sir Alex Ferguson, az angol klub menedzsere pedig azt mondta: még egy vírust sem adna el a spanyoloknak.
Cristiano Ronaldo mellett Franck Ribéry érkezését valószínűsíti a spanyol sajtó, ugyanakkor az együttes kapusa, Iker Casillas szerint arra lenne szükség, hogy idegenlégiósok helyett spanyol labdarúgókkal erősítsen a Real.