Bajnai: a sikeres úszó Eb erősítheti az ország önbizalmát

InfoRádió / MTI
2009. május 3. 17:53
Bajnai Gordon szerint a 2010-es úszó Európa-bajnokság sikeres megrendezése erősítheti az ország - a gazdasági válság miatt megcsappant - önbizalmát.

A miniszterelnök erről az után beszélt, hogy az Európai (LEN) és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) aláírta a 30. úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Európa-bajnokság megrendezéséről szóló megállapodást vasárnap a parlamentben.

A kormányfő beszédében emlékeztetett arra: Budapest kemény versenyben, világvárosokkal megküzdve nyerte el a rendezés jogát. Véleménye szerint ez annak is köszönhető, hogy 2006-ban kiemelkedő színvonalú volt a magyarországi úszó Eb, és a magyar sportolók is bizonyítottak ezen a területen az elmúlt években.

Amint azt elmondta, a kormány 400 millió forinttal járul hozzá a rendezés költségeihez, emellett lelki, jogi, szervezői kormányzati támogatást is tud nyújtani.

Bajnai Gordon megköszönte az európai szövetség bizalmát, a magyar szövetségnek pedig azt, hogy rövid időn belül már másodszor hoz ilyen komoly sporteseményt Budapestre. Hozzátette, bízik benne, hogy lesz még ennél is rangosabb rendezvényük Magyarországon.

A miniszterelnök azt kérte a sportolóktól: segítsenek abban, hogy Magyarország visszanyerje az önbizalmát, és újra büszke ország lehessen.