Idegenben győzött, s vezeti csoportját a hősies Veszprém

InfoRádió / MTI
2009. február 22. 20:48
A különösen a második félidő első felében szenzációsan kézilabdázó MKB Veszprém 30-24-re nyert a francia Montpellier otthonában a férfi Bajnokok Ligája középdöntőjének vasárnapi fordulójában, ezzel óriási lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.

A találkozó gyászszünettel kezdődött a két hete meggyilkolt veszprémi román Marian Cozma emlékére.

Kemény védekezéssel nyitott az olimpiai és világbajnokokkal felálló hazai gárda, 3-1 után azonban Perics bemelegedett, és előbb ziccert, majd büntetőt hárított. A Montpellier minden bekapott gól után gyorsan indított, és ezekből a támadásokból gyakorta betalált.

A magyar bajnok ezzel együtt remekül tartotta magát, noha többször emberhátrányba is került. A 19. percben, 7-7-nél Mocsai Lajos vezetőedző időt kért, játékosai pedig a felvázolt formációkat végrehajtva sorozatban háromszor voltak eredményesek.

Erre a franciák próbálták rendezni soraikat, a kiharcolt különbség azonban jó darabig nem módosult. Aztán közvetlenül a szünet előtt egy rossz bejátszás nyomán nem öt-, hanem háromgólos lett a veszprémi előny (11-14).

A második játékrészben még inkább lendületbe jöttek a magyarok: túl azon, hogy hat és fél percen át nem kaptak gólt, 17-11-re elhúztak. A BL góllövőlistáján dobogós Vujin remek találatokat ért el, Perics pedig szenzációsan védett.

Negyedórával a vége előtt már 23-16-ra vezettek a veszprémiek, erre a hazaiaknál időkérés következett. Hiába, mert 25-16-nál már a kétszámjegyű különbség elérése is lehetségesnek látszott. A hátralévő időben sem fáradt el a Veszprém, így a győzelem nem forgott veszélyben.

A magyar csapat jövő szombaton az Ademar León otthonában lép pályára - a múlt héten, hazai környezetben 28-26-ra diadalmaskodott a spanyolok ellen -, végül március 7-én fogadja a Montpellier-t. Amennyiben a hátralévő két összecsapáson két pontot szerez, biztos negyeddöntős.

Férfi BL, középdöntő, III. csoport, 2. forduló:
Montpellier (francia)- MKB Veszprém 24-30 (11-14)


A csoport másik mérkőzésén:
Flensburg-Handewitt (német)-Ademar León (spanyol) 31-26 (13-13)

Az állás: 1. Veszprém 6 pont, 2. Flensburg-Handewitt 4 (116-115), 3. León 3 (111-114), 4. Montpellier 3 (110-114)