Pibe del Oro, azaz Aranykölyök - akkoriban már sokan így becézték Dieguitót, amikor a hetvenes évek elején az Argentinos Juniors piros-fehér mezét viselte. Tíz nappal 16. születésnapja előtt Juan Carlos Montes, az új edző pályára küldte Giacobetti helyett a córdobai Talleres elleni mérkőzés második félidejére. Diego a 16-os mezt viselte.
Az elkövetkező hónapokban rendszeresen edzett az Argentinos gárdájával, s az ifjúsági válogatottal is. Utóbbival edzőmeccseket játszottak az A válogatott ellen is. 1977 februárjában Cesar Luís Menotti, a selección szöveségi kapitánya félrehívta. Maradona később úgy emlékezett, hogy a beszélgetés alatt végig remegett a lába, úgy nézett a Soványnak (El Flaco) becézett edzőre, mint az Istenre. S amikor meghallotta Menotti szavait, azt hitte, álmodik.
A kapitány ugyanis meghívta az A válogatottba, a magyarok elleni mérkőzésre a 16 éves és négy hónapos legényt, aki mindössze 12 mérkőzést játszott addig az első osztályban! Menotti nem csak meghívta, de be is állította a magyarok elleni, Buenos Aíres-i mérkőzésre. Diego a 62. percben Luque-t váltotta, egy perccel azután, hogy kialakult az 5-1-es végeredmény.
A még félig gyerekember okkal hihette azt, hogy övé a világ. Nem csak legféltettebb vágyai teljesültek, hanem sokkal többet elért annál, mint amit valaha álmodott. Ezért volt vigasztalhatatlan, amikor májusban Menotti közölte, nem hívja meg az 1978-as, hazai rendezésű világbajnokságon szereplő válogatott keretébe. Az edző pontosan tudta, akad a kiválasztottjai között Maradonánál kevésbé tehetséges is.
Azt is sejtette, lenne olyan meccse, amelyen a még nem egészen 18 éves Diego a lábai elé térdepeltetné a világot. ám azt is sejtette, kiszámíthatatlan, hogy a hazai csapattal szembeni nagy elvárás, a hatalmas lelki teher hogyan hat majd a még kiskorú játékosára. Ezért döntött úgy, hogy kihagyja a zsenit. Maradona sírt, vigasztalhatatlannak tűnt. Nem értette meg Menotti érveit, ő érettnek gondolta magát a Mundialra. Hazament, bezárkózott a szobájába, s csak órák múlva jött elő. S megígérte a szüleinek, hogy egyszer még kézbe fogja a világbajnoknak járó trófeát.
A válogatott -¬ az első mérkőzésen a magyarokat legyőzve - szűk két hónappal később Maradona nélkül is a világbajnoki aranyéremig menetelt. Néhány héten keresztül Kempesről, Passarelláról, Tarantiniről, Ardilesről beszélt mindenki Argentínában, Diego egyedül maradt a fájdalmával. De nem maradt sok ideje nyalogatni a sebeit. Azután meg gyorsan felszáradtak a könnyei, hogy maga Franz Beckenbauer tüntette ki a figyelmével. November 3-án Tucumánban Diego tagja volt a Cosmost legyőző alakulatnak. Az akkor már a harmincon jóval túllévő világsztár a meccs után odaballagott az ifjú csillaghoz, s elismerése jeléül elkérte a mezét!
Maradona néhány héttel később a Japánban rendezendő junior-világbajnokságra kvalifikáló Dél-Amerika-bajnokságra volt hivatalos. A brazilokat ugyan legyőzték, de miután a házigazdákkal csak 0-0-ra végeztek, be kellett, hogy érjék a második hellyel. Az volt csak a fontos, hogy kijussanak a világbajnokságra. Diego pályafutásának első világtornájára. Maradona utóbb azt mondta, talán csak a két kislányával játszva érzett olyan boldogságot az életben, mint Japánban. Szinte végignevették a tornát, miközben elkápráztatták a világot technikai tudásukkal. Úgy lettek világbajnokok, hogy húsz gólt lőttek, s mindössze kettőt kaptak.
Argentínában reggel négy órakor, élőben közvetítette a televízió a mérkőzéseket. Több millióan keltek fel a kamaszzsenik kedvéért. Az ország megtanult tizenegy nevet, mindenki esküdött arra, hogy Sergio Garcia, Carabelli, Juan Simón, Rossi, Hugo Alves, Barbas, Rinaldi, Escudero, Gabriel Calderón, s mindegyikük előtt a két legragyogóbb csillag, a hat gólig jutó Maradona és a torna gólkirálya, a nyolcgólos Ramón Diaz még nagyon sokra viszi a futballéletben.
Még a döntőben, a különben szintén erős csapattal szereplő szovjetek ellen sem kellett izzadniuk. Ugyan egygólos hátrányba kerültek a mérkőzés elején, aztán rúgtak érte hármat. Hazatérve a csapatkapitány, Diego Armando Maradona léphetett ki elsőként a gép ajtaján, a kupával a kezében. Amikor a fotósok kereszttüzében az égnek emelte a serleget, csak az járt a fejében, hogy ugyanezt a mozdulatot később majd a felnőttek világbajnoksága után is megismételhesse.1981 első napjaiban elhagyta tulajdonképpeni anyaegyesületét, az Argentinos Juniorst. A klub színeiben 168 bajnoki mérkőzésen 116 gólt szerzett, miközben a korábban kevés sikert elérő gárdát Argentína legerősebb klubcsapatai közé emelte. Ám mindenki, még a klub legelvakultabb hívei is pontosan tudták, Maradona előbb-utóbb a két óriás egyikének játékosa lett.
Akik meg ismerték őt közelebbről, azok jól tudták, az ,,egyik" csak a Boca Juniors, az ország legnépszerűbb alakulata lehet. Diego gyerekkora óta a Bocának drukkolt. A tinédzserkoron alig néhány hónappal túljutott zsenit addigra már kétszer is megválasztották Dél-Amerika legjobb futballistájának.
Gyönyörűen indult a románc. Diego - akárcsak az Argentinosban, a Bocában is - a Talleres Cordóba elen mutatkozott be, méghozzá két góllal. Pedig eleinte okosan és udvariasan a Huracántól frissiben érkezett Miguel Angel Brindisinek, a korábbi válogatott sztárnak passzolt szinte minden labdát. Így is szerzett két gólt. Huszonnyolc mérkőzésen játszott a sorozatban, s 17 gólig jutott.
Különösen a rangadókon, a River, s a váratlanul nagy riválissá előlépett Ferro ellen futballozott szenzációsan. A bajnoki címet nyerő arany-kékek népszerűsége szinte az egekbe szökött. A Bocát (s persze bene Maradonát) rengeteg túrára, barátságos mérkőzésre hívták meg. Ez lett a csapat veszte, mert az ősszel, immár a nacionalnak nevezett bajnoki sorozatban kifacsarva, fáradtan nem tudta tartani a lépést a visszatért Mario Kempesszel szinte megtáltosodott River Plate-tel.
Maradonáért közben egyre erőteljesebb támadásokat folytattak az európai klubok. Különösen a Barcelona, amely minden pénzt megadott volna az argentin sztárért. Núñez, a klubelnök arra vágyott, hogy a világ legjobb játékosai a csapata mezét viseljék. Nagyon érdekelte Maradona. Persze, azt ő is tudta, hogy Diego már 1977-ben, 16 évesen a látókörbe került.
Egy Mar del Platában élő katalán jelentkezett, elmondva, hogy gyöngyszemre lelt, egy olyan tinisztárra, akire nagy szüksége lenne a Barcelonának.
Néhány hónappal később José Maria Minguella - az ezredforduló táján Rivaldo ügynöke - győzködte a klub vezetőit, hogy vegyék meg a fiatal dél-amerikai csillagot. ,,Egymillió dollárért meg lehetne szerezni" - mondta, de a Barça vezérkara túl soknak tartotta az összeget egy tinédzserért.
Szűk öt évvel később mégis megvették, ám már 7,3 millió dollárért. Ami mellett még Maradonának is garantáltak 50 000 dolláros évi alapfizetést.
Diego a számára felemás emlékeket hozó, a brazilok elleni kiállítással végződő, spanyolországi világbajnokság után szerződött a Barcelonához, 1982. július 28-án ötvenezer néző előtt mutatta be a klub a szurkolóknak. Carrasco, a csapat balszélsője lett a szobatársa az edzőtáborokban, legelőször ő ismerkedett meg Maradonával, a civil fiatalemberrel.
,,Olyan volt, mint egy kaméleon. Képes volt egyig pillanatra megváltozni, amikor pályára lépett. A mindennapokban kedvesnek, jószívűnek, de elesettnek, bizonytalannak láttam, aki olyan lett, mint a hal, akit néhány másodperc után visszadobnak a vízbe. Ahogy a Real Madrid ellen kicselezett hat védőt, aztán még a kapust is, mindannyiunkat lenyűgözött"- mondta Carrasco.
Az ifjú csillag zsenialitását senki sem kérdőjelezte meg, de eleinte nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ősz végén kiderült, hogy vérhasban megbetegedet. Tizenöt mérkőzést kénytelen volt kihagyni, a fertőző betegség egyébként sem tett jót sem a kedélyállapotának, sem az erőnlétének.
A klub nem nézte jó szemmel, hogy Diego áthozatta Argentínából a barátait, saját orvost és erőnléti edzőt alkalmazott. Kialakult a Maradona-klán. Diego minden tárgyalást rábízott gyerekkori barátjára, Jorge Cyterszpilerre, ami nem tetszett a katalán vezéreknek.
Ezek után kész csoda, hogy az idény végéig 20 mérkőzésen 11 gólig jutott. Nicolau Casaus, a Barcelona argentin származású alelnöke megpróbált apáskodni Diego felett. Nem ment vele sokra, viszont szerzett néhány keserű tapasztalatot: ,,Maradonának nagy a szíve, de kevés az esze. Ráadásul Cyterszpiler madzagon rángatja. Õ és a többiek emberi falat vontak Diego köré, amelyen képtelenség volt áthatolni." - panaszolta.Ugyanakkor a csapattársaknak jól jött Maradona. Nem csak kétségtelen tudása, hanem kiváltságos mivolta miatt is. Urruti, az együttes kapusa mesélte később, hogy ha valamit el akartak érni a vezetőknél, elég volt mindig Maradonát küldeni. Aki, becsületére legyen mondva, mindig kiállt a többiek érdekéért is. A francia PSG elleni barátságos meccsen addig nem volt hajlandó átöltözni, ameddig a többiek nem kapták meg ugyanazt a prémiumot, mint ő. Megkapták, nyertek is a vezérletével 4-1-re. Aztán elvitte a többieket a párizsi éjszakába.
Az eset után Núñez a sajtón keresztül intézett kirohanást Maradona ellen. Az válaszként ugyancsak a sajtóban üzent: ,,Seninek semmi köze sincs ahhoz, mivel töltöm a szabadidőm. Futballista vagyok, nem rabszolga!" Cyterszpiler ennél rövidebben fejtette ki a véleményét a bírálónak. Felhívta Núñez telefonon, s elmondta neki, szerinte mi volt az anyukája foglalkozása.
A klubelnök érezte, nem bír Maradonával. Elküldte a Bundesliga történetének legsikeresebb edzőjét, a német Udo Latteket, s leszerződtette helyette Menottit. Diego ünnepelt, ő jól tudta, a Soványt is az ujja köré csavarja majd. Lattek reggeli edzései helyett Menotti délután tartott foglalkozásokat, ami sokkal inkább passzolt a dorbézolást egyaránt kedvelő edző és játékos életviteléhez. Maradona egy 1996-ban vele készített interjúban bevallotta, hogy Barcelonaában, 1983-ban szívott először kokain, mert szabadnak akarta érezni magát."
Menotti azt állítja, nem tudott arról, hogy Maradona a drogokhoz nyúlt volna - Núñezéknek meg biztosan nem volt semmiről tudomása. Õk boldogak voltak, hogy a csapat a Real Madrid ellen megnyerte a Király-kupát, s így mégsem zárta trófea nélkül az 1982-83-as idényt. S reménykedtek benne, hogy Maradonával a következő évben talán a bajnoki címet is elhódítják.
Szeptember 24-én Andoni Goikoetxea, az Athletic Bilbao védője azonban lerúgta az argentin sztárt. Diego nem is léphetett többet pályára abban az esztendőben. 106 nap után, 1984 elején ellenben remek formában tért vissza. A Sevilla ellen rúgott két gólt, majd három héttel később az ő duplájával verte meg a Barcelona a San Mamesben a Bilbaót. Ám aztán hátfájás kínozta, nem tudott képességeihez méltón játszani.
Emiatt aztán a Manchester United elleni kupakudarc után kifütyülték a Nou Campban. Nem akart tovább a Barcelonában játszani. Ám még várt rá a kupadöntő, a Bilbao ellen. Maradona heves szócsatába bocsátkozott Javier Clementével, a baszkok edzőjével, ami nem növelte a népszerűségét. A durva meccsen ráadásul ki is kapott a csapata 1-0-ra.
A vezérkar már tudta, ha valaki kifizeti Maradona árát, viheti. Diego is elvágyott Katalóniából. Mindannyiuk szerencséjére az SSC Napoli hajlandó volt világrekordot jelentő összeget, több mint nyolcmillió dollárt áldozni az argentin sztár megszerzéséért.
4
A Vezúv lábánál 80 000 ember ünnepelte Maradona első fellépését. Pedig semmit nem csinált, csak integetett a tömegnek. A helyi lap szerint Diego játéka lehet a város 300 000 munkanélkülijének egyetlen öröme. Közgazdászok számolgatták, Corrado Ferlaino elnök befektetése az utolsó líráig megtérül majd, hiszen mindenki látni akarja a sztárt, s mindenki Napoli-mezt vesz.
Ellentétben Barcelonával, Maradona Nápolyban tökéletesen beváltotta a szerepléséhez fűzött reményeket. Szinte hihetetlen, de az argentin csak Nápolyban, már szerződtetése után tudta meg, hogy a klub 1984 tavaszán csak egy ponttal előzte meg a még kieső Genoát. Az előző két esztendőben a 10. és a 12. helyen végző gárdát azonban 1985 tavaszára felhozta a nyolcadik, majd egy évvel később már a harmadik helyre.
A Napoli felfutása különös reakciókat váltott ki a gazdag északon. ,,Mosakodjatok meg!" - hirdette egy még a szelídebbek közé sorolható transzparens Veronában, Diego első, a campionatóban játszott meccsén. Lassan érett össze a kezdetben Maradonán kívül még középszerű játékosokból álló gárda nagy csapattá. De aztán Bruno Giordano érkezésével, Bagni, Ferrara, De Napoli, Carnevale gyors fejlődésével a Napoli Olaszország egyik legjobb csapatává vált.
Otavio Bianchi együttese 1987-ben különleges bravúrt vitt véghez: Róma alá vitte a scudettót, a bajnoki jelvényt. Korábban hasonlóra mindössze egyszer, 1970-ben a Cagliari elsőségekor volt példa! Ráadásul a Napoli még meg is fejelte pazar produkcióját: az Olasz Kupa elhódításával duplázott!
A csapat legjobbját, Diego Maradonát akkoriban már mindenki a világ első számú játékosának tartotta. Lassan átvette a calcio koronáját Michel Platinitől, azt meg senki sem vitatta, hogy 1986-ban elsősorban neki köszönhette az argentin válogatott a világbajnoki címet.
Olyan gólt, mint amilyet az angoloknak lőtt a védőket halomra döntve, azóta is keveset rúgtak... Bár Carlos Bilardo válogatottjában voltak klasszisok, ha nincs Maradona, Argentína nem lesz nyolc év után ismét világbajnok. Élete legjobb formájában csillogott, nem csak hogy a leghasznosabb, de a legeredményesebb tagja is volt selecciónnak.
A lába elé térdepeltette újra és újra a futballvilágot. 1990-ben is, amikor a már a három hollanddal menetelő, BEK-győztes Milant is megelőzve, a varázslatos Ma-Gi-Ca (Maradona, Giordano, Careca) trió vezérletével a Napoli ismét megnyerte a bajnokságot. Egy évvel azután, hogy elhódították UEFA-kupát, s kétszer egymás után a második helyen végezve megmutatták, nem egyszeri és véletlen volt tündöklésük az olasz futball hatalmasságai között.
A következő szezonban a ,,kékeket" - hogy ne emlegessük becenévként a klub kabalaállatát, a csacsit - a Bajnokcsapatok Európa-kupája egyik legnagyobb esélyeseként emlegették. Maradona csillaga továbbra is magasan ragyogott, a szezon előtt ismét a világbajnoki döntőbe vezette az argentin válogatottat. S már akkor, a németek elleni döntő után meggyőződése volt, hogy a FIFA brazil elnöke, João Havelange gyűlöli az argentinokat.
5
Ám ne szaladjunk ennyire előre a történetbe, ugorjunk csak 1991 tavaszára. Addigra ugyanis váratlanul a csapat csillaga leáldozni látszott. A Szpartak Moszkva ellen - két 0-0 után, tizenegyesekkel - kiesett a BEK-ből, s csak szenvedett az olasz bajnokságban. Maradona ősszel egyetlen akciógólt sem szerzett a campionatóban.
Egyre többet mocskolták az ellenfelek szurkolói is, akik nem tudták megbocsátani neki, hogy a Mondialén az argentinokkal megállította a Squadra Azzurra menetelését. Diegónak épp úgy kezdett elege lenni Olaszországból, mint hajdanán Barcelonából. Akkor robbant ki az első kokainügye. 1991. március 24-én, a Sampdoria elleni találkozó után pozitív lett a doppingtesztje.
Tizenöt hónapos eltiltást kapott. Hamar eldöntötte magában, ha újra játszhat is majd, nem megy vissza Nápolyba. 1992. október 4-én, bő nyolc esztendős szünet után, ismét spanyol bajnoki mérkőzést játszott. Ám nem valamelyik sztárcsapatban, hanem a Sevillában, a korábbi argentin szövetségi kapitány, Carlos Salvador Bilardo csapatában. Ám Diego már nem volt a régi.
Nem játszott rosszul, 29 mérkőzésen 8 gólt vágott, de honfitársa, Diego Simeone kivételével szinte mindenkivel összeveszett a klubban. 1993 őszén hazaszerződött Argentínába, az egyetlen helyre, ahol - úgy érezte, megújulhat.
Fél évvel korábban, február 18-án újra játszhatott a válogatottban. Coco Alfio Basile a brazilok elleni gálameccsre meghívta az azt megelőzően a világbajnoki döntőben az argentin mezt viselő sztárt.
A 33. évében járó Maradona elhitte, hogy részt vehet élete negyedik felnőtt világbajnokságán. De azt is tudta, ehhez jobb erőnlétre és kisebb súlyra van szüksége. Egykori világbajnok társa, ,,Gringo" Giusti javaslatára és közvetítésével a Newell‘s Old Boyshoz szerződött.
Hitt benne, hogy hamarosan újra a régi lesz. Minden korábbinál szigorúbb diétába kezdett, egy kínai specialista, bizonyos Liu Kuo-cseng útmutatása alapján 12 kilót fogyott. Ám beleunt a nagy hajszába, egyre ritkábban járt Rosarióban edzésre. Az ügy vége újabb botránysorozat lett, két világszerte publikált részlettel: a Newell's felbontotta a szerződését, Maradona pedig gumilövedékkel rálőtt egy újságíróra.
Basile mégis elvitte a világbajnokságra, ahol Maradona jól játszott. Az első két mérkőzésen. A görögök ellen még gólt is lőtt. Aztán megint megbukott a doppingellenőrzésen. Az argentinok, Diegóval az élen, Havelange-t és a FIFA-t gyalázták, ám az utóbbi hét év történései alapján mindenki számára nyilvánvaló, Maradona csak akkor nem bukik le, ha meg sem vizsgálják. Újabb 15 hónapos eltiltást kapott, s az tulajdonképpen igazi pályafutásának a végét jelentette.
Ugyan megpróbált még visszatérni - összesen 30 mérkőuzésen játszott a Bocában - de meg sem közelítette akárcsak az 1994-es világbajnokságon látott önmagát. Beutalták egy svájci drogklinikára, elmlyítve a barátságát Fidel Castróval többször járt Kubában, majd 1997-ben megpróbált még egyszer a Bocában játszani. Öt nappal a 37. születésnapja előtt, a River Plate ellen futballozott utoljára hivatalos mérkőzésen.
Azóta többször láthattuk, elhízva, szívpanaszokkal, a halál küszöbéről visszatáncolva, vagy éppen Kubában gyógyulgatva. Teljesen kifordulva önmagából, emberi roncsként. Argentínában még mindig imádják, a szurkolók mindent megbocsátanak neki, számukra Diego örökre a földkerekség legcsodálatosabb futballistája marad. Tragédia, hogy ő ezt nem tudta sem megemészteni, sem elviselni.
Mindazonáltal az utóbbi években tényleg megváltozott. Elmaradtak a botrányai, s nem szóltak a hírek arról, hogy tovább rombolná szervezetét.
Élt az önmagának kijelölt szerepben: az argentin futball nagykövete lett. Ott volt a németországi világbajnokságon, mint ahogy ott volt a pekingi olimpián is. (Utóbbin figyelhette leendő vejét, Sergio Agüerót, aki Gianninának, Maradona lányának a vőlegénye.)
Tényleg jobb állapotban van. De azért a szövetségi kapitányi kinevezéssel alopsan sikerült meglepnie (neki is és Grondonának is) a világot.