Szekeres Pál és Kovács Iván is pályázott vívókapitánynak

Infostart
2008. november 4. 14:37
Mindhárom eddigi kapitány, vagyis a párbajtőrözőknél Kulcsár Győző, a kardozóknál Nébald György, míg a tőrözőknél Bernát Zoltán is benyújtotta pályázatát a Magyar Vívószövetségnek.

A kapitányi posztra összesen 13-an jelentkeztek. A pályázatokat múlt hét péntekig kellett leadni, az előkészítő bizottság ügyvéd jelenlétében kedd délelőtt bontotta fel a zárt borítékokat.

A párbajtőr kapitányi posztra Kulcsár mellett, a versenyzéstől a közelmúltban visszavonult, csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyéni Európa-bajnok, kétszeres csapatvilágbajnok Kovács Iván, a Honvéd vívószakosztályában évek óta tevékenykedő, öttusázó olimpiai bajnok Móna István - aki a párbajtőr szakágat korábban menedzserként irányította -, a régóta külföldön, Németországban, illetve Kanadában edzősködő Salamon Gábor és a válogatottak sorát edző Udvarhelyi Gábor kandidált.

A kardozók szakvezetőjének Nébaldon kívül jelentkezett a tokiói olimpián kard egyéniben aranyérmes Pézsa Tibor, Kovács Tamás korábbi szövetségi kapitány, technikai igazgató, a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi sportigazgatója, valamint az aktív trénerként tevékenykedő Bódy István és Gergácz László.

A tőrözők irányítását Bernát Zoltán mellett Szekeres Pál, a legeredményesebb magyar paralimpikon és a hosszú ideig Olaszországban edzősködő Gyarmati Béla vállalná.

Az előkészítő bizottság legközelebb november 18-án ülésezik, akkor állapítja meg, hogy eredményes volt-e a pályázat, illetve rangsort állít fel a szövetség elnöksége számára, amely november 30-ig hozza meg döntését.