Hamilton a világbajnok, de csak egy hajszálon múlt

Infostart
2008. november 2. 19:56
A hazai közönség előtt versenyző Felipe Massa (Ferrari) nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat a spanyol Fernando Alonso (Renault), a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) és a német Sebastian Vettel (Torro Rosso) előtt. Az angol Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) az ötödik lett Interlagosban, és megszerezte a vb-címet.

A rajt csúszott, mert három perccel a tervezett felvezető kör előtt elkezdett esni az eső. Nem sokkal később elállt az eső, és egy rövid időre a nap is kisütött.

Esőgumikon rajtolt el a mezőny, Massa megtartotta vezető helyét Trulli, Räikkönen és Hamilton előtt. A mezőny hátsó régiójában volt egy több autót érintő baleset, így beküldték a biztonsági autót, amely három kör után állt ki.

A mezőny néhány kör után bement százaz pályára alkalmas gumikért, Hamiltonnál kicsit késlekedtek, az angol időt vesztett, és meg kellett előznie Giancarlo Fisichellát (Torro Rosso), majd Vettel bokszkiállása után a negyedik lett.

Az élmezőny túlesett a második kerékcserén, Hamilton a negyedik helyre jött előre.

A hajráig nem történt semmi említésre méltó, de a levegőben lógott, hogy ha a konzevatív taktikát követő Hamilton, vagy a McLaren-csapat hibát követ el, akkor gondban lehet.

Massa nagyon magabiztosan vezetett. Az utolsó körökre újabb esőt következett, Hamilton a kerékcsere után az ötödik helyre esett vissza, majd Vettel megelőzte! Innentől Massának állt a zászló.

Az utolsó körben Timo Glock (Toyota) száraz pályára alkalmas gumikon drámaian lelassult, a német versenyző nem cserélt gumit, és az utolsó kanyar előtt Hamilton is elment mellette.

Az angol az esőben villogó Vettelt nem is tudta támadni, így Glock leelőzése volt az egyetlen esélye a cím megszerzésére. Hamilton minden idők legfiatalabb világbajnoka.

Massának még azt mondták, hogy ő világbajnok, végül azonban egy ponttal kikapott Hamiltontól.

Räikkönen több futamgyőzelmével megelőzte Kubicát, így címvédőként a harmadik helyen zárt.

A konstruktőröknél a Ferrari lett az első a McLaren és a BMW előtt.