Szávay sima vereséggel zárta az évet

InfoRádió / MTI
2008. október 22. 16:42
Szávay Ágnes két sima játszmában, 6:1, 6:2 arányban kikapott az olasz Flavia Penettától a 600 ezer dollár összdíjazású linzi fedettpályás női tenisztorna első fordulójában, így kiesett.

Szávay Ágnesnek ez volt az utolsó versenye idén, és egy keddi interjúban maga is elismerte, a második féléve nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezte.

"Úgy érzem, a kulcs az önbizalom hiánya volt. Ehhez elég néha annyi, hogy az ember több meccsen keresztül ne érezzen egy ütést; akkor frusztrálttá válik, és elmegy az önbizalma. Nehéz úgy versenyről versenyre menni, hogy majd a következő sikerül, főleg, ha mindig csak egy kicsin múlik a siker. Tavalyhoz képest teljesen megváltozott az életem, beleértve a pályán lévőt és a pályán kívülit is. Úgy érzem, ez egy jó tanulóév volt a számomra. Sokat tanultam, remélem, hogy jövőre mindezt kamatoztatni tudom" - tette hozzá.