Hamilton fölényes edzésgyőzelme - Esőfutam várható Sanghajban

Infostart
2008. október 17. 07:02
A McLaren-Mercedes angol pilótája, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj első szabadedzésén. A pontverseny éllovasa négy tizedmásodperccel előzte meg a Ferrari pilótapárosát.

A világbajnoki címért harcoló brazil Felipe Massát és a tavalyi győztes finn Kimi Raikkönent mindössze három század választotta el egymástól.

A negyedik helyen a szintén finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) zárta az első sanghaji gyakorlást, szűk fél másodperces hátránnyal csapattársához képest.

A vébé-elsőségért továbbra is versenyben lévő lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) az ötödik lett, de lemaradása csaknem kilenc tized volt Hamiltonnal szemben, míg a kétszeres világbajnok és az elmúlt két futamon győztes spanyol Fernando Alonso (Renault) úgy végzett a hatodik helyen, hogy bő egy másodpercet kapott tavalyi csapattársától.

A második szabadedzés nyolc órakor kezdődik.

Az előrejelzések szerint egyre valószínűbb, hogy a szombat reggel nyolckor kezdődő időmérő edzést száraz körülmények között teljesítheti a mezőny, a vasárnap kilenc órakor rajtoló futam előtt és alatt pedig jó eséllyel eső lesz.