A válasz egyszerű is lehet: koszovóiak révén. Az egykori jugoszláv tagköztársaság lakóinak 85 százaléka albán nemzetiségű, akiknek eszük ágában sem volt a szerb válogatottban játszani még akkor sem, amikor Koszovó Szerbia-Montenegró, majd Szerbia része volt.
Megjegyzem, a titói Jugoszlávia idején sem sokan tudtak onnan bekerülni a nemzeti tizenegynek csak költői túlzással nevezhető csapatba. Az egyedüli híres kivétel az immár önálló Koszovói Labdarúgó-szövetség elnöke, Fadil Vokrri volt, aki 12 válogatott mérkőzésen hat gólt szerzett a Kékek mezében.
A délszláv háború kirobbanása után pedig már politikai kérdéssé vált, hogy ne játsszanak. A futballisták egy része is külföldre menekült, idegen országban nőtt fel.
Albán nemzetiségű koszovói a finn válogatottban szereplő Shefki Kuqi és öccse, Njazi, valamint a svájci válogatottal a legutóbbi Európa-bajnokságon is szerepelt Valon Behrami.
Érdekes, hogy mostanság, amikor Koszovó önálló államiságot nyert, s küszöbön van UEFA- és FIFA-tagsága, velük kapcsolatban nem teszik fel a kérdést, miután joguk van rá, miért nem választják majd a koszovói válogatottat.
"Jobb egy erős válogatott, mint két gyenge"
Az albán válogatottak esetében ellenben ezt már többen, többször pedzegették. Arie Haan, a holland szövetségi kapitány keretében öt futballista: Arjan Beqaj, Armend Dallku, Debatik Curri, Lorik Cana és Besart Berisha koszovói származású. Közülük Arjan Beqaj, a kapus, a Bajnokok Ligájában remeklő Anorthoszisz kapus, a középpályás Lorik Cana pedig az Olympique Marseille csapatkapitánya.
Amikor közülük Currit megkérdezték, hogy ha lesz önálló koszovói válogatott, abban játszana-e, bizonytalanul, mégis diplomatikusan válaszolt: "Jobb egy erős válogatott, mint két gyenge".
De egyáltalán hogyan lehetséges az, hogy miután ezek a játékosok már mind szerepeltek az albán válogatottban, egy másik országot képviseljenek?
Hiszen a FIFA általános szabálya tiltja, hogy egy futballista, felnőtt pályafutása során, két válogatottban szerepeljen. Ám az általános mellett akad egy különös rész is: az új tagszövetségnek jogában áll olyan játékosokat szerepeltetni, akik korábban szerepeltek más válogatottban, ha azok a játékosok rendelkeznek az adott válogatottban való szerepléshez szükséges okmánnyal, illetve vállalják azt is, hogy korábbi csapatukban soha többet nem szerepelhetnek. Mint ahogy az történt a szovjet és a jugoszláv utódállamok esetében, különös tekintettel a montenegrói példára.
Ami az albánok szemszögéből nézve illeti a helyzetet: ők nagyon jól tették a dolgukat. Megerősítették a válogatottjukat olyan albán nemzetiségűekkel, akik az államhatárokon kívül, kisebbségben születettek. Az albánoktól sem szégyen ám tanulni.