Nem vállalja a kihívást Overdose, a magyar csodaló ellenfele

Infostart
2008. október 7. 15:19
Botrányos körülmények között leintették a világ egyik legrangosabb lóversenyén, a párizsi Prix de L'Arc de Triomphe-on vasárnap azt a futamot, amelyen a magyar Overdose is indult, és elsőként ért a célba. A startnál egy ló beragadt, ezért a futamot leállították, de ezt Overdose és két másik ló zsokéja nem láthatta. A megismételt versenyt a Marchand d'Or nevű ló nyerte, amelyet a magyar csodaló tulajdonosa és csapata ki akart hívni egy visszavágóra, ez azonban valószínűleg elmarad.

Nem vállalja Overdose, a veretlen hároméves csődör csapatának kihívását Marchand d'Or teamje. A két ló a tervek szerint Baden Badenben futott volna egymás ellen október végén, ám a franciák inkább a december közepén tartandó dubaji versenyt javasolták a visszavágóra - mondta az InfoRádiónak Mikóczy István, a magyar ló tulajdonosa.

Overdose tulajdonosa hozzátette: egyelőre nem döntöttek arról, elviszik-e a lovat Dubajba, hiszen az állat még fejlődésben van, nem tenne jót neki a húszórás repülőút és a környezetváltozás.

Ha Overdose nem fut Dubajban, a két ló jövőre újra összemérheti erejét. Akik ott voltak, látták a versenyt, azt mondják, hogy a magyar csődör magasan verte volna Marchan d'Ort, ha nem lövik vissza a futamot, ebben a szakértők is egyetértenek - mondta Mikóczy István.

Le kell nyelnünk ezt a vereséget - tette hozzá a Overdose tulajdonosa, megjegyezve: a ló csupán hároméves, rengeteg alkalma lesz még arra, hogy a világ legjobbjaival találkozzon.

Overdose a Prix de l'Abbaye de Longchamp-on

Hanganyag: Szabó Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást