A Puskás-stadion helyett a Fehér úton építtetne új arénát az MLSZ

Infostart
2008. október 4. 16:24
Az MLSZ új stadiont építtetne, ugyanis egy elemzés szerint a Puskás Ferenc-stadion átépítése nem térülne meg. A tervek szerint a fővárosi Fehér úton épülne fel a 31 ezres Magyar Nemzeti Labdarúgó Aréna - olvasható az mlsz.hu-n.

Új, korszerű nemzeti stadiont építtetne a Magyar Labdarúgó Szövetség. A szervezet korábban a Puskás-stadion lebontására, átépítésére is javaslatot tett, ezt a tervet később gazdaságossági szempontok miatt elvetették, ugyanis az IMG, a világ legnagyobb sportmarketing cégének elemzése szerint csak állami költségvetésből 50 milliárd forintot meghaladó ráfordítással valósítható meg, úgy, hogy a stadion soha egyetlen évben sem lesz nyereséges, és a beruházás nem térül meg..

A labdarúgó szövetség megrendelt az IMG-től egy tanulmányt, arra vonatkozóan, hogy mekkora stadion valósítható meg és működtethető nyereségesen Budapesten, s felkértek a tanácsadót néhány konkrét helyszín vizsgálatára is. Ennek eredményeképpen egyértelműen bebizonyosodott, hogy 30 ezer fős stadion működtethető nyereségesen, ez az a befogadóképesség, amelyben belátható időn belül megtérül a befektetés. A Magyar Labdarúgó Szövetség megbízást adott a Schön Építészirodának egy tanulmányterv elkészítésére.

Az MLSZ elnöke tárgyalásokat kezdeményezett Gyenesei István sportot felügyelő miniszterrel az MNV tulajdonában lévő NUSI kezelésében lévő Fehér úti 6,6 hektáros terület tartós használatbavételéről. Az elnök tájékoztatta a pénzügy- és a gazdasági minisztert az MLSZ elképzeléséről, koncepciójáról, emellett a szövetség képviselői tárgyaltak stadionüzemeltetési szakértőkkel, az IMG-vel, és a Sportfive-val, s számos más stadionspecialistával.

Az elmúlt több mint egy év munkájának eredményeképpen kialakult egy konkrét elképzelés a Magyar Nemzeti Labdarúgó Aréna tervéről, a létesítmény várható helyszíne a budapesti X. kerületi Fehér út.

Az aréna befogadóképessége: 31 200 fő (mely 12 500 fővel bővíthető). A stadionban 34 üzleti box, 1200 biznisz-, és 200 VIP-szék lesz. A létesítményben található egy futballmúzeum, s 12 üzlet hasznosítására nyílik lehetőség. Az MNLA kizárólag labdarúgó stadion, a ma ismert összes fontos technikai vívmánnyal. A nézőtér minden egyes ülőhelye fedett, valamennyi székből a pálya minden négyzetmétere belátható. A létesítmény kiválóan alkalmas sportesemények megrendezésére, koncerthelyszínként, céges üzleti találkozók lebonyolítására. Az épületben létesülő 1000 négyzetméternyi iroda hasznosítható. Az így felépítendő komplexum beruházási költségkerete: 45 millió euro, azaz alig több mint 11 milliárd forint. A befektetés 20 év alatt megtérül - precíz, szakszerű, gondos üzemeltetés mellett.

A felépítendő sportlétesítmény kiválóan alkalmas válogatott labdarúgó mérkőzések megrendezésére, budapesti klubcsapatok hazai pályájaként, kupadöntők és hivatalos nemzetközi kupamérkőzések helyszíneként. A stadionfejlesztés jelen pillanatban előkészítési szakaszban van, s még jó néhány feltételnek teljesülnie kell ahhoz, hogy az építkezés megkezdődjön.