Õ volt kétezres évek első fél évtizedének egyik legjobbja, akit szinte fanatikus stílusáért mindig tisztelet övezett. A Karlsruhe csapatában kezdte pályafutását, majd rekordnak számító 4.6 millió német márkáért - kapusért annyit még nem fizettek a Bundesligában - szerződtette a Bayern München.
A bajor klubbal nyolc bajnoki aranyat, UEFA-kupát, Bajnokok Ligáját és Világkupát is nyert. Hatszoros DFB- és ugyancsak hatszoros Ligakupa-győztes. Kétszer (2000, 2001) az év játékosának választották Németországban. A válogatottban 1995-ben mutatkozott be, s bár két világbajnokságon (1994, 1998) csak a cserepadon kapott helyett, a 2002-es tornán már csapatkapitányként nyert ezüstérmet.
Javarészt neki köszönhető, hogy döntőig jutott a csapata, érdemei elismeréseként a torna legjobb játékosának - a díjat a történelem során először érdemelte ki egy kapus - választották. Annak ellenére is, hogy a brazilok elleni döntőben súlyosan hibázott.
A 2006-os vb előtt át kellett adnia a helyét Jens Lehmann-nak, ismét tartalékként töltötte a torna nagy részét. Ám a bronzmeccsen újra ő védhetett, s szenzációs teljesítménnyel búcsúzott a német válogatottól, 86 meccsel a háta mögött. Azóta csak a Bayernben védett.
2008. május 17-én, a berlini Hertha ellen játszotta pályafutása utolsó, 557. Bundesliga-mérkőzését.
Azóta, egy ázsiai búcsúmérkőzéstől eltekintve, nem is állt a kapuban. Új életet kezdett. De ma este, utoljára, beáll még a háló elé az Allianz Arénában.
A Bayern München a német válogatott ellen játszik. Oliver Kahn csak a bajorok kapuját védi majd 75 percen keresztül, a Nationalelftől a búcsú nem volt felhőtlen.
Igazi egyéniség köszön el. A Titan, King Kahn, Karate Kahn, Olli - kinek hogy tetszik. Nekem úgy: a kétezres évek eddigi legnagyobb hatású, karizmatikus kapusa.