Vajda Attila: Maradt bennem hiányérzet

Infostart
2008. augusztus 31. 10:26
Ezer méteren szerzett olimpiai bajnoki címe ellenére saját bevallása szerint maradt hiányérzet Vajda Attilában. Az ötszáz méteren kilencedik helyen végzett szegedi kenus azt mondta: hamarosan a más versenystílust igénylő rövidebb távon is sikeresebb lesz.

Részben könnyű, részben fájdalmas ezer méter volt - emlékezett vissza Vajda Attila olimpiai bajnok kenus a győztes pekingi versenyre, hozzátéve: bár meggyőzőnek tűnt a végeredmény, menet közben fájt, és taktikailag is nehéz volt felépíteni a távot.

A szegedi sportoló az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: nagyon kellett koncentrálnia, és kemény önfegyelmet kívánt tőle az, hogy a rajt után ne "robogjon el" a többi versenyzővel, hanem olyan sebességre váltson, amellyel a táv feléig a mezőny második felével tudott "utazni" - innen jutott előrébb csapásról csapásra.

Vajda Attila hozzátette: az évek során technikailag és taktikailag olyan szintre jutott el ezer méteren, hogy 2008-ra már aranyesélyesként számoltak vele, ezért kedvező volt a pekingi olimpia versenyprogramja is: a fő számával kezdhetett, és egyből sikerült az, amiért kiutazott az olimpiára.

A verseny alatt azonban voltak kétségei a győzelmet illetően. "Amikor elrajtol az ember, és elkezdi evezni azt, amit eltervezett, majd látja, hogy a többiek elmennek mellette, féltávnál egy kicsit megijed, vajon jó-e a taktika, vagy sem?" - mondta az olimpiai bajnok kenus, hozzátéve: fejben nagyon koncentrált, hogy meggyőzze magát, jó a taktika, és végig kell csinálnia.

Bár a győztes ezer méter után elfáradt, mindent megtett azért, hogy másnap ötszáz méteren is úgy álljon rajthoz, mintha az lenne az első versenye az olimpián.

Éreztem, hogy fáradt vagyok, ráadásul ez a táv más versenystílust igényel - magyarázta a számban elért kilencedik helyét, ugyanakkor hozzátette: apránként ezt a versenytávot is fel tudja majd építeni.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást