A Dél-Koreai Kézilabda Szövetség fellebbezett a döntés ellen, amely szerint a norvég női válogatott a csütörtöki elődöntőben még a játékidő letelte előtt dobta a továbbjutását érő gólt.
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) első fokon elutasította az óvást. Az ázsiaiak azért protestálnak, mert szerintük 28-28-as állásnál Gro Hammerseng a dudaszó után talált be.
Az ügy így most másodfokon, az IHF fellebbviteli bizottságánál van. Az esetnek van magyar vonatkozása is, hiszen a párharc vesztese a magyar válogatottal találkozik szombaton a bronzmeccsen.
Sinka László, a magyar szövetség főtitkára közölte: elképzelhetőnek tartja, hogy a norvég és a dél-koreai válogatottal lejátszatják a hosszabbítást, de az érintettek már most késésben vannak,
"Ilyen jellegű döntést még soha sem született, de nem tartom kizártnak. Még pénteken lenne idő a túlórára, szombaton ugyanis helyosztók vannak" - tette hozzá Sinka.