A pekingi olimpián ezüstérmes Fodor Zoltán szerint jobb volt döntőbeli ellenfele, ezért nem sikerült megnyernie a magyar küldöttség első aranyérmét. A Ferencváros 84 kilogrammos kötöttfogású birkózója kedd reggel tért haza a kínai fővárosból; a Ferihegyi repülőtéren pedig népes szurkolótábor fogadta.
Szinte szétszedték a szurkolói, barátai, mióta megérkezett Pekingből. Számított ilyen fogadtatásra?
Igen, számítottam, amióta meglett az ezüstérem.
Mire emlékszik vissza legszívesebben a kínai fővárosban töltött időből?
A versenyre. A legjobb meccsem talán az azeri fiú (Salva Gadabadze) ellen volt, ott nagyon jól ment a birkózás. Sajnálja, hogy a döntőben nem csinált valamit másképp?
Nem, nem sajnálom. Úgy érzem, hogy ott is jól birkóztam, az olasz (Andrea Minguzzi) azonban jobb volt azon a meccsen. Van önben hiányérzet?
Természetesen van, szerettem volna olimpiai bajnok lenni, de ez most nem jött össze. Londonra mit tervez?
Egy jó napot szeretnék ismét kifogni, és akkor bármi összejöhet.