Földi: A magyar válogatott játéktudásban mindenki felett áll

Infostart
2008. augusztus 16. 16:00
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-5-ös vezetést követően elhitte, hogy legyőzi Ausztráliát, ezért lett a végére szoros a meccs - mondta az InfoRádiónak a bajnok Vasas együttesének vezetőedzője a magyar nemzeti csapat 13-12-es sikeréről. Földi László beszélt arról is, hogy maximális koncentrációval akár Szerbia, akár Montenegró legyőzhető az elődöntőben.

A magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai az Ausztrália elleni meccsen fölényes vezetésnél elhitték, hogy már megvan a győzelem, ezért lehetett a vége szoros - mondta a Vasas vezetőedzője. Földi László szerint a szombati találkozó is azt bizonyította, hogy nem lehet könnyen, megfelelő koncentráció nélkül hozzáállni egyik meccshez sem.

A magyar játékosok a biztos vezetés birtokában lezserebbek voltak, úgy érezték, hogy zsebben van a meccs, és hátul elkerülhető gólokat kaptak - emelte ki a Vasas edzője.

A magyar válogatott játéktudásban mindenki felett áll, a kérdés az, hogy az adott meccsen mit tud ebből megvalósítani - vélekedett a bajnokcsapat trénere.

Földi László szerint Kanadát mindenképpen legyőzik Kásásék, így elsőként jutnak tovább, és jót fog tenni a pár napos pihenő az elődöntő előtt. Az ezt követő két meccs fogja eldönteni az olimpia sorsát, ami eddig történt, az lényegtelen - hangsúlyozta.

A Vasas trénere kiemelte: nem szabad azzal foglalkozni, hogy az elődöntőben melyik csapat feküdne jobban a magyaroknak, Montenegró és Szerbia is legyőzhető. Ha a szerbekkel összekerülünk, Földi László szerint biztosan a magyarok nyernek, és csattanós választ adnak a korábbi vereségekre.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást