Schmitt Pál a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az eddigi szereplés alapján úgy látja: több szív és lélek kellene az eredményesebb szerepléshez.
A sportvezető a gondokról szólva emlékeztetett: folyamatosan alulfinanszírozott a magyar sport és az élsport; a gyerekek nem szeretnek mozogni. Schmitt Pál határozottabb kormányzati álláspontot sürgetett a sportfinanszírozásról.
A MOB elnöke kiemelte: az tarthatatlan, hogy a közvélemény a nagy sportnemzetek közé sorolja a magyart, miközben a költségvetés - a nemzetközileg elfogadott másfél százalék helyett - csak 0,2 százalékot fordít a sportra. A sportvezető szerint, ha a kormány nem változtat, akkor folytatódni fog az edzők és sportszakemberek kivándorlása.
Schmitt Pál hibátlannak minősítette Kína rendezői munkáját. Kiemelte: egy jó olimpiai rendezésnek három titka van: a szép létesítmény, a jó szervezés és a hazaiak sikerei, és ezúttal mindhárom feltétel maximálisan adott.
A sportvezető hozzátette: várható volt Kína kimagasló szereplése, hiszen a házigazdák tradicionálisan erőn felül teljesítenek. Kína eddig 23 aranyérmet nyert a pekingi olimpián.