A Jövő SC versenyzője mellett a kétszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László a 200 vegyes középdöntőjében folytathatja szereplését.
Vízbe száll még a döntőben a női 4x200 m gyorsváltó, az előfutamokban pedig további öt magyar versenyző indul: Takács Krisztián az 50 gyors, Nagy Réka a 800 gyors, Madarassy Ádám a 100 pillangó, Szepesi Nikolett és Verrasztó Evelyn a 200 hát előfutamában szállhat vízbe.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyol együttessel mérkőzhet. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese második győzelmére készülhet, miután az első körben döntetlent ért el Montenegró ellen, majd a második fordulóban kiütötte Görögországot.
A férfi polócsapathoz hasonlóan olimpiai címvédő a sportlövő Igaly Diána a skeetversenyében indulhat újra az aranyéremért. A szintén sportlövő Tóth Anita is csütörtökön ragadhat fegyvert.
Az ökölvívóknál Szellő Imre a 81 kilogrammosok között lép szorítóba. A vb-5. magyar versenyző "győzelemmel kezdett", ugyanis a sorsolás szerint erőnyerőként nem bokszolt a nyitó körben, a tizenhat között a venezuelai Luis Alberto Gonzalezzel találkozik.
A kötöttfogású birkózóknál Deák Bárdos Mihály a 120, Virág Lajos a 96, Fodor Zoltán pedig a 84 kilósok között lép szőnyegre.
A cselgáncsozók Hadfi Dániel a 100 kilósok versenyében léphet a tatamira. Sorsolása is jónak tűnik, a papírforma alapján az első fordulóban egy líbiai, a másodikban pedig várhatóan mexikói ellenféllel találkozik, mindketten legyőzhetők.
A vitorlázó Gádorfalvi Áron és a szörföző Detre Diána szintén csütörtökön száll vízre.