Hargitay András: Úszásban még két éremben reménykedhetünk

Infostart
2008. augusztus 11. 21:48
Még két érmet vár a magyar úszóktól a pekingi olimpián Hargitay András, aki az 1972-es müncheni játékokon harmadik lett 400 vegyesen. Ebben a számban ezúttal 4 perc 4 másodperc alatti világcsúccsal gyozött az amerikai Michael Phelps, Cseh László pedig Európa-rekorddal lett ezüstérmes. Az olimpiai bronzérmes egykori úszó úgy véli: az ember, a technika és az eredmény is folyamatosan fejlődik.
Mit szól Cseh László eredményéhez?

Michael Phelpset nem lehetett megverni. Az, hogy Cseh László megúszta élete legjobbját Európa-rekorddal, mutatta, hogy maximálisan helyt állt. Tisztességes második helyet elérni kiváló dolog. Én büszke vagyok rá, és kívánom neki, hogy Phelps rekordját pár év múlva döntse meg ő is.

Mi lehet a mostani rekorddömping oka?

Óriási technikai fejlődés tapasztalható például az úszódresszeknél. Az edzésmódszerek változása is közre játszik, és a meg nem engedett eszközök használata is felmerül, bár a WADA nagyon keményen ellenőrzi a versenyzőket. Azt remélem, hogy a több munka és a korszerű feltételek vannak a jobb eredmények mögött. Valószínűleg az eredmények javulását eredményezte az is, hogy változott az úszás szabálya: háton például nem szabad falat érnie a versenyzőnek, csak egy gyors bukófordulót csinálhat, ami másodperceket jelenthet.

Meddig lehet faragni a rekordokon?

Amikor 100 méteres gyorson 1 perc alatt úsztak, azt mondták: ennél lejjebb már nem lehet menni. Most már 50 másodperc alatt ússzák le a távot. Az ember teljesítőképessége határtalan. Nyilvánvaló, hogy 10 másodperc alatt nem lehet majd teljesíteni a 400 vegyest, de faragni az időkből mindig lehet. Biztos lesznek olyan rekordok, amiket sokáig nem lehet majd megdönteni, mint például a távolugrásnál. De az ember, a szabályok és a technika folyamatosan fejlődik, így az eredmények is fejlődnek.

Vár-e még érmet úszásban?

Én azt szeretném, ha mindenki megjavítaná legjobb idejét - hogy ez helyezésben mit jelent, nehéz megmondani. 200 vegyesen Cseh Lászlónak nem lesz könnyű dolga, Gyurta Dániel már meglepett minket olimpián, Kovács Emese szereplését pedig nem lehet megjósolni. Reménykedjünk még két éremben.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást