Az Európa-bajnok Ungvári Miklós a 2004-es athéni játékokhoz hasonlóan ismét helyezetlenül zárta az olimpiát, mivel a legjobb 8 közé jutásért vívott mérkőzésén kikapott Alim Gadunovtól, akit következő meccsén a francia Benjamin Darbelet-vel szemben maradt alul, így nem vitte magával a magyart a vigaszágra.
Furcsa döntés
Ungvári Miklóst 3 másodperccel a mérkőzés vége előtt szabálytalan fogásért megintették, ezzel kapott ki. A találkozó a magyar versenyző intésével kezdődött, majd miután riválisa a karjára esett, 1-1 lett a kokák állása.
A vége előtt 2:47 perccel az egyik oldalbíró kokát ítélt, ám a főbíró nem adta meg, majd a magyar lábfelszedését minősítette vissza jukóról kokára.
Közben Gadanov is kapott egy intést, így 2-2-t mutatott az eredményjelző. Három másodperccel a vége előtt aztán megtörtént a baj: Ungvári földharc közben - a bíró szerint - belenyúlt riválisa ruhaujjába, ezért újabb intés jött, ami már egyben az orosz győzelmét jelentette.
A közönség pfújolt a hajrában meglehetősen szokatlan döntés láttán, a kecskemétiek reménysége pedig kezét széttárva, elképedve állt a tatamin.
"Ezt nem hiszem el, szétvet az ideg! Így elszúrni az olimpiámat! Miért tették ezt velem? Egy kézben tartott meccset vettek el tőlem"- tajtékzott a mérkőzés után Ungvári.