Sikerek és tragédiák az elmúlt négy évben

Infostart
2008. augusztus 9. 12:57
Séra Miklós sikeredző tavalyi halála és a női kajakosok körüli konfliktusok egyaránt nehézzé tették az elmúlt időszakot - mondta a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Angyal Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: az elmúlt négy évben a legnagyobb siker a 2006-os szegedi világbajnokság volt.

Jó négy évet zártunk - összegzett a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya az InfoRádió Aréna című műsorában. Angyal Zoltán kiemelte: az előző ciklushoz hasonlóan sikeres volt az elmúlt négy év.

Emberileg ugyanakkor nehéz volt, főleg az utolsó két év - hangsúlyozta Angyal Zoltán, utalva Séra Miklós edző 2007-es halálára, a női szakág konfliktusaira, illetve Kolonics György tragédiájára.

A szövetségi kapitány szerint jól sikerült a felkészülés a pekingi olimpiára, biztató eredményeket értek el a sportolók, de hozzátette: tart attól, hogy a Kínában eltöltendő 6-8 nap nehéz lesz idegileg is, hiszen nem lesz meg a megszokott rend a versenyzők körül.

Angyal Zoltán kiemelte: az elmúlt négy évben a legnagyobb siker a 2006-os szegedi világbajnokság volt, hiszen a női szakágban valamennyi aranyat a magyarok nyerték meg, és a kiváló szerepléshez a hazai közönség is hozzásegítette a sportolókat.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást