Görbicz hétig jutott, biztos siker kezdésként

Infostart
2008. augusztus 9. 06:12
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián. Hajdu János szövetségi kapitány együttese 30-24-re nyert a svéd csapat ellen. Görbicz Anita és Vérten Orsolya hét-hét gólig jutott, Tomori Zsuzsanna hatot lőtt, míg Pálinger Katalin szokása szerint kiválóan védett.

A mérkőzés előtt az jelentette a legjobb hírt, hogy a felkészülési meccsein gyengén játszó magyar csapatba visszatérhetett Görbicz Anita, akit a világ tavalyi 2. legjobb játékosának választottak meg.

Jól kezdett a magyar csapat, Szamoránsky Piroska szerezte a meccs első gólját, majd Vérten Orsolya lőtt a kapuba.

A svédek ezután hamar fordítottak (2-3), de jött egy ötgólos magyar sorozat Tóth Tímea és Vérten vezetésével (7-3). Ez volt Görbiczék egyik legjobb periódusa a találkozón.

A szünetig hátralévő csaknem 20 percben az északiak nem túl nagy ütemben, de folyamatosan csökkentették a különbséget. Pálinger Katalin az első félidő első felében remekelt, ám a svédek egyre pontosabbá váltak a támadások befejezésénél.

Vértennek az első hat próbálkozása egyaránt sikeres volt, míg Görbicz Anita szenzációs gólokat szerzett, így is feljött a rivális egyetlen gólra (15-14).

A szünet után a magyarok növelni tudták az előnyt (19-16), ezután viszont a lett bírók néhány döntésükkel bosszantották Tóthékat és a szurkolókat, még a nyugodt természetű Hajdu János is nehezen viselte a csapatát sújtó tévedéseket. A svédek felzárkóztak egy gólra (21-20).

Talán a magyar csapatot talán a játékvezetők tüzelték fel, mindenesetre egy gólváltás után sorozatban öt találatot szereztek (26-21), Görbicz ugyan kihagyott egy hetest, de így is három gólt vállalt az ötből.

A hajrára nem maradt sok izgalom, Pálinger kettős emberhátrányban is bravúrokat mutatott be, így a magyar csapat magabiztos sikerrel mutatkozott be az olimpián. A következő ellenfél Brazília lesz hétfőn, egy újabb győzelemmel Tóth Tímeáék igen közel kerülnének a nyolc közé kerüléshez.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Róth Kálmán kézilabdaedzõ értékelése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást