José Mourinho lett az Inter vezetőedzője

InfoRádió / MTI
2008. június 2. 14:59
Hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho lett az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

A 45 éves portugál szakember a múlt csütörtökön menesztett Roberto Mancinit váltja a kispadon. A tréner három évre írt alá a kék-feketékhez, pontos adatokat nem hoztak nyilvánosságra az ügy anyagi hátteréről, ám olasz sajtóértesülések szerint a világ legjobban fizetett vezetőedzője lesz évi kilenc millió euróval.

Mourinho 2004-ben még az FC Porto élén robbant be az európai futballelitbe, miután Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, majd 2004 nyarától tavaly októberig a Chelsea-t irányította, amellyel két angol bajnoki címet gyűjtött be.

Mourinho érkezésével könnyen elképzelhető, hogy néhány szupersztár is átteszi székhelyét Milánóba, hiszen korábban a portugál azt hangoztatta, csak akkor ül le a kispadra, ha korábbi játékosai közül Frank Lampardot, Michael Essient, Decót, és Samuel Eto,ót leigazolják.