Fábiánné: "Eddig nem volt szokás, hogy a versenyzők diktálnak"

InfoRádió / MTI
2008. május 21. 10:16
Kovács Katalin távozása egy folyamat része volt, amely Janics Natasa tavaly tavaszi hasonló lépésével kezdődött - mondta Fábiánné Rozsnyói Katalin a közszolgálati televízió reggeli műsorában azt követően, hogy az olimpiai bajnok elhagyja az edző csoportját. A tréner szerint versenyzőjének már napok óta lelkiismeret-furdalása volt. Hozzátette: férje arra kérte, hogy hagyja abba az edzősködést, de ő végigcsinálja, amit elkezdett. Angyal Zoltán szövetségi kapitány azt mondta: nem érte váratlanul Kovács Katalin lépése.

"Nem gondoltam volna, hogy egy tanítványom, aki 13 éve velem dolgozott, és irányításommal olimpiai bajnokságot és 23 világbajnoki címet nyert, 90 nappal az ötkarikás játékok előtt ilyen lépésre szánja el magát, és ezzel vállalja, hogy esetleg itthon marad" - mondta a sikeredző a közszolgálati televízió reggeli műsorában.

"Eddig nem volt szokás, hogy a versenyzők diktálnak, és a szövetség vezetősége, valamint a szövetségi kapitány erre még rá is bólint. Ez a folyamat Janics távozásával kezdődött, számítottam rá, hogy más embereket is addig manipulálnak majd, amíg ők is így döntenek" - tette hozzá Fábiánné Rozsnyói Katalin.

Az edző szerint a versenyzőn napok óta látszott a feszültség, szerinte lelkiismeret-furdalása volt távozási szándéka miatt, és mint fogalmazott: azt kívánja neki, hogy amíg sportol, legyen is. "Nekem nincs" - jelentette ki ugyanakkor Fábiánné Rozsnyói Katalin.

A sikeredző szólt arról is, hogy férje, az olimpiai bajnok kajakos Fábián László a történtek hatására azt kérte tőle, hagyja abba az edzősködést, de ő elhatározta, hogy amit elkezdett, végigcsinálja. Csoportjába tartozik többek között a vasárnap zárult milánói Eb-n győztes Paksy Tímea, Benedek Dalma, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Fazekas Krisztina és Keresztesi Alexandra.

Arra a kérdésre, hogy Kovács Katalin mivel indokolta elhatározását, az edző azt mondta: a versenyző nem érezte jól magát a csoportban, nem találta a hangot a fiatalabb társakkal, akiktől eltávolodott.

"Tisztelem és becsülöm Kovács Katalint, de szerintem csak egyszer volt őszinte hozzám, tegnap délután. Azt mondta, hogy nem bízik bennem és a lányokban" - mondta a tréner. Fábiánné szerint a szövetség vezetősége is hibás a kialakult helyzetben.

Kovács Sári Nándorral folytatja

Kovács Katalin az eddig férfi kajakosokkal foglalkozó Sári Nándorral folytatja felkészülését, a szakember versenyzője többek között Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor is.

"Szégyenletes a választása, az új trénere nem méltó arra, hogy kiejtsem a nevét" - fogalmazott ezzel kapcsolatban Fábiánné.

Arra a kérdésre, hogy szerinte ki nyeri majd K-1 500 m-en a válogatókat, és ezáltal ki képviseli Magyarországot Pekingben, nem adott egyértelmű választ, de férje ezt megtette helyette. "Kovács Kati nagyszerűen fel van készítve és nagyon jó formában van, nem kétséges, hogy ő lesz a befutó. Nincs az a sarlatán edző, aki ennyi idő alatt le tudná rontani az állapotát" - mondta Fábián László.

Kovács Katalin egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A 23-szoros világbajnok kajakozó közölte döntését Baráth Etele elnökkel és Angyal Zoltán szövetségi kapitánnyal, egyúttal megköszönte korábbi trénerének a 13 éves közös munkát és mint jelezte, "az elmúlt évtized sikereinek kovácsaként becsüli és tiszteli Fábiánné Rozsnyói Katalint" - közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány elmondta, nem érte váratlanul Kovács Katalin lépése, "hiszen ez már hónapok óta a levegőben lógott"

A szövetségi kapitány hangsúlyozta: "amióta kijelentette, hogy ismét Janiccsal akar párost menni és el is kezdték a közös munkát, fokozatosan eltávolodtak egymástól a duót ellenző Fábiánnéval. A feszültség egyre csak nőtt, s a múlt heti, milánói Európa-bajnokságon szinte már tapintható volt."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szabó Gergõ összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást