Nicolas Anelka szülei Martinique-ről származnak, csak úgy, mint számos más, később nagy karriert elérő francia futballistáé (elég csak Thierry Henryra és Eric Abidalra gondolni). Nicolas 1979. március 14-én született Versailles-ban. Testvéreihez hasonlóan sportolni kezdett, és tehetségét felismerve meghívót kapott a Francia Labdarúgó Szövetség legendás hírű központi futballakadémiájára, Clairefontaine-be. Itt kereste meg Paris Saint-Germain, és 16 évesen egy inasszerződéssel igazolta le.
Anelka 1996 februárjában, vagyis még tizenhetedik születésnapja előtt bemutatkozhatott a francia élvonalban a Monaco ellen. Ezen a nyáron tagja volt a 18 éven aluliak Európa-bajnokságán szereplő korosztályos válogatottnak, amely aranyérmes lett, de a csatár mindössze egy mérkőzésen szerepelt, hiszen a két monacói csodagyerek, David Trezeguet és Thierry Henry alkotta a csatársort.
A következő idényben nyolc meccsen kapott lehetőséget, és a Lens ellen megszerezte első bajnoki gólját, azonban elvágyódott a fővárosból. Kapóra jött az Arsenal ajánlata: Arsene Wenger kihasználva, hogy nem volt profiszerződése a PSG-vel, rendkívül olcsón, félmillió fontért szerezte meg a fiatal csatárt 1997 februárjában, miután Thierry Henry leigazolása - ekkor még - kudarcba fulladt.
Az Ágyúsoknál mindössze négy meccsen lépett pályára az 1996-97-es szezonban, majd a következő évben a sérüléshullám miatt kapott több lehetőséget, és élt is a kínálkozó alkalommal. Első gólját 1997. november 9-én a Manchester United elleni győztes meccsen szerezte. Végül hat találattal zárta a szezont, amelynek végén az Arsenal bajnok lett, majd a megnyert FA-kupa-döntőben is betalált.
Közben részt vett az 1997-es junior világbajnokságon, és 1998 tavaszán a felnőtt válogatottban is bemutatkozott a svédek ellen, de a hazai rendezésű világbajnokságra nem utazhatott.
1998 nyarán kezdődtek problémái az Arsenalnál: a sajtónak felháborodottan nyilatkozta, hogy kevesli a fizetését, majd azzal vádolta holland csapattársait, Marc Overmarst és Dennis Bergkampot, hogy nem vonják be a játékba. A klub végül megemelte a fizetését, és Anelka is játékba is lendült: 17 gólt ért, ami után megkapta az év fiatal labdarúgója díjat. Ennek ellenére a szezon végén folytatódtak a gondok, hiszen nem érezte jól magát Angliában. A bajnokság végén kijelentette: távozni akar.
Több neves kérője is akadt, de a legmagasabb összeget a Real Madrid ajánlotta, akkor klubrekordnak számító 35 millió eurót, amit Londonban sem tudtak visszautasítani.
A csillagászati vételár után jelentősek voltak az elvárások, a francia támadó pedig ezeknek nem mindig tudott megfelelni, hiszen alig volt eredményes. A problémák a spanyol fővárosban is hamar felszínre kerültek: a lapok szerint összeveszett csapattársaival, sőt, megfenyegette a klubot, hogy visszavonul, ha bánnak vele jobban. Az egyébként nyugodt ember hírében álló új trénerrel, Vicente del Bosquéval is összeveszett, ugyanis egy BL-meccsen az edző szerint Anelka túl lassan vette le a melegítőjét, amikor be akarták cserélni. A 2000. év elején végre megszerezte első hivatalos gólját a Real színeiben a klubvilágbajnokságon, azonban térdsérülést szenvedett, ami miatt két hónapot kellett kihagynia. Márciusban felépült, gólt szerzett a Barcelona elleni örökrangadón, de pár nap múlva érthetetlen okból nem jelent meg az egyik edzésen. A francia csatár azzal magyarázta tettét, hogy mással nem tudta felhívni magára a figyelmet. Három napon keresztül nem volt hajlandó edzeni, különös sztrájkáért 45 napos eltiltást kapott.
Hazautazott Párizsba pihenni, azonban hamar visszatért Madridba, és az eltiltást is törölték, mivel a csatárok sorra lesérültek, így hirtelen szükség lett rá. És úgy tűnt, talán megembereli magát, hiszen a bajnokságban és a BL-ben is jól ment neki a játék, a Bayern elleni elődöntő mindkét meccsén eredményes volt, majd a Valencia elleni, 3-0-ra megnyert döntőben is pályára lépett. A szezon megkoronázásaként pedig részt vehetett a 2000-es Eb-n, ahol a francia válogatottal aranyérmet nyert.
A botrányokkal tarkított, de sikeres év végén semmi meglepő nem volt abban, hogy visszatért nevelőklubjához, a PSG-hez. A párizsi egylet francia átigazolási rekordnak számító 34,5 millió eurót fizetett a támadóért. Az összeg azonban rossz befektetésnek bizonyult, ugyanis első szezonjában mindössze nyolc gólt szerzett, majd 2001 októberében összeveszett a karakán edzővel Luis Fernandezzel, aki előbb tartalékok közé száműzte, majd decemberben kölcsönadták a Liverpoolnak.
Gérard Houllier a francia utánpótlás-válogatottból ismerte, és bízott benne, ezt pedig a csatár 20 meccsen szerzett 4 góllal hálálta meg. A Liverpool végleg le akarta igazolni, ám a csatár túl magas fizetést követelt, így az üzlet meghiúsult.2002 nyarán a Premier League-be feljutott Manchester City vásárolta meg 19,8 millió fontért. A manchesteri kékeknél együtt játszott későbbi Chelsea-s társával, Shaun Wright-Phillipsszel. Manchesterben újra magára talált: első évében 14, a másodikban pedig 17 gólt szerzett a bajnokságban. Jót tett neki, hogy bíznak benne, és hogy ő volt a csapat első számú sztárja, mindezek hatására valósággal újjászületett. Kiemelkedő teljesítménye is kevés volt ahhoz, hogy visszakerüljön a válogatottba, mert összeveszett az új francia szövetségi kapitánnyal, Jacques Santinivel.
A 2004-2005-ös szezonban első felében hét gólt szerzett (a Chelsea ellen büntetőből volt eredményes, és ez az egy veresége volt abban a szezonban a José Mourinho vezette Kékeknek), majd 2005 januárjában némi meglepetésre a török Fenerbahcéhoz szerződött. Az isztambuliak tízmillió eurót fizettek az időközben a muszlim vallást is felvett támadóért, iszlám nevén Abdul-Salam Bilalért. Már első szezonjában bajnokságot nyert a Fenerrel. Első fél idénye során négy gólt szerzett, 2005-06-os szezon során 10-et, míg 2005 őszén ismét a BL-ben szerepelhetett.
2005 novemberében, több mint három éves kihagyás után ismét pályára léphetett a francia válogatottban, egyből gólt is szerzett, és a későbbiekben is számított rá Raymond Domenech, ám a vb-keretbe ismét nem fért be. Ez volt a harmadik világbajnokság, amit ki kellett hagynia, de nem sértődött meg, hiszen a torna után aztán megint pályára lépett a galloknál.
2006 nyarán visszatért Angliába, és a Bolton játékosa lett. A Wanderers klubrekordnak számító nyolcmillió fontot fizetett érte. Első gólját éppen volt csapata, az Arsenal ellen érte el. Az idényt 11 találattal zárta, ennek köszönhetően pedig a Bolton UEFA-kupás helyen végzett. A következő szezont is remekül kezdte, szinte egyedül tartotta a kiesés ellen harcoló Boltont, 10 találattal a góllövőlista harmadik helyén állt január elején.
Ezek után nem is volt meglepő, hogy a csatárai sérülései miatt gondban lévő Chelsea kivetette rá hálóját, és Avram Grant első igazolásaként 2008. január 11-én a Stamford Bridge-re költözött. A londoniak először 11-12 millió fontot ajánlottak, ám ebbe nem egyezett bele a Bolton vezetősége, de a 15 millió fontos árra már nem mondhattak nemet. Anelka ezzel a világ legdrágább játékosa lett abban a tekintetben, hogy karrierje során összesen érte fizették ki a legtöbb átigazolási pénzt, összesen több mint 86 millió fontot. Három és fél évre aláírt a Kékekhez, és első nyilatkozatában azt mondta, reméli, ez az utolsó klubváltása, vagyis a Chelsea-ből kíván visszavonulni. Az aláírás előtt kikérte Claude Makelele véleményét, és sokat nyomott a latba, hogy több francia ajkú társa is van a Chelsea-nél. Emellett meggyőző volt az is a számára, hogy a kiesés elkerülése helyett a bajnoki címért és a BL-ért csatázhat ismét.
A francia támadó érkezése után sokan azt gondolták, ez az első jele Didier Drogba távozásának. Anelka azonban kijelentette: nem az elefántcsontparti helyén, hanem mellette kíván játszani, mivel hatékony párost alkothatnak.
Első meccsén, a Tottenham ellen bemutatkozásként a kapufát találta el, majd január végén az Fa-kupában a Wigan ellen lőtt gólt. A bajnokságban egy héttel később, a Portsmouth ellen volt eredményes, azonban azóta tart a gólcsönd. Ennek oka, hogy a támadók felépülésével Nico kevesebb lehetőséget kapott, és bár Avram Grant kipróbálta balszélsőként is, ez a Ligakupa-döntőn beigazolódott, hogy rossz húzás volt. Az Arsenal elleni bajnokin csereként állt be, és Drogba mellett második centert játszott, jelenléte megzavarta a védőket, a győztes találat előtt pedig gólpasszt adott csatártársának. A BL-menetelés során négy találkozón játszott, volt csapata, a Fenerbahce ellen is pályára lépett.
Bár tíz évvel ezelőtt még botrányaitól volt hangos a sajtó, mára saját bevallása szerint is lenyugodott, egy visszahúzódó, csendes, mondhatni átlagos embernek tartja magát. "Olyan vagyok, mint bárki más: dolgozom, aztán hazamegyek."
Hogy tíz év alatt mennyi változott, az is jelzi, immár a szigetországot tekinti otthonának, Párizsban egy hétnél többet nem tud eltölteni, annyira hozzászokott az angliai életstílushoz. "Inkább vagyok angol, mint francia!" - jelentette ki.
Szerző: Kaposi Dávid