Az 1979. január 18-án született Paulo Renato Rebocho Ferreira mélyről indult - már ami a nevelőklubjait illeti. Az Alcabideche kölyökcsapatában kezdte, serdülőként szülővárosa, a Cascais együtteséhoz került, ifjúsági játékosként pedig az Estorilnál kötött ki. Az akkor másodosztályú gárdában debütált 18 évesen a felnőttek között, majd egyre több bizalmat kapott, ám az Estoril 1999 nyarán kiesett a harmadosztályba, és nem tudott azonnal visszakapaszkodni.
Paulo Ferreira azonban ennél többre vágyott, és 2000-ben elfogadta az egykori Benfica-sztár, Rui Aguas invitálását a második vonalban tengődő Setúbalhoz. A tengerparti város zöld-fehér együttesében hamar állandó csapattagságot vívott ki a védekező középpályás posztján számításba vett labdarúgó, és oroszlánrészt vállalt a feljutásban. Az együttes ezt követően bent maradt a Superligában, Ferreira pedig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, így figyelt fel rá a setúbali születésű José Mourinho, aki az FC Portóhoz csábította az utánpótlás válogatottban addig összesen 27 alkalommal szerepelt játékost.
A későbbi sikeredző nem középpályásként számolt Ferreirával - Deco, Maniche, Costinha és Alenyicsev mellett nem maradt szabad poszt -, hanem a védelem jobb oldalára állította Carlos Secretário pótlására. Mourinho húzása bevált, Ferreira hamar megtanulta új szerepkörét, és a kitűnő védőmunka mellett gyakran futott fel. A remek szereplés hatására a válogatottban is bemutatkozhatott egy Anglia elleni találkozón 2002 őszén.
A csendes hátvéd a portói sárkányokkal megkezdte a trófeagyűjtést: a csapat a 2003-as bajnokságot utcahosszal nyerte meg, megelőzve a Benficát, Ferreira csak négy meccset hagyott ki. A csapat az UEFA-kupában is megállíthatatlanul menetelt, végül Derlei ezüstgóljával győzték le a fináléban a skót Celticet. Emellett a portugál kupát, majd a szuperkupát is bezsebelték.
A Porto a következő idényben a bajnoki címet ismét magabiztosan zsebelte be, és óriási meglepetésre megnyerték a Bajnokok Ligáját is, miután a döntőben 3-0-ra lemosták az AS Monacót - az első találatot éppen Ferreira készítette elő. A BL-menetelés során búcsúztatták a Manchester Unitedet, a Lyont és a Deportivót is, a jobbhátvéd pedig mind a 13 találkozót végig a pályán töltötte. A sikerek hatására a jobbhátvéd bekerült az UEFA 2003-as álomcsapatába is. "A BL-t megnyerni egyszerűen hihetetlen érzés. Sok kiváló játékos egész pályafutását feláldozza ezért, de nem sikerül megnyerni nekik ezt a trófeát, én pedig azon szerencsések közé tartozom, akiknek felemelhették a serleget" - nyilatkozta később szerényen. A 2004-es hazai rendezésű Eb már nem sikerült ilyen jól Ferreirának: az ő hibájából veszítették el a görögök elleni nyitómeccset, emiatt kiszorult a kezdőből. Ferreira a döntő 43. percében léphetett ismét pályára Miguel sérülése után, ám a luzitánok elbukták a finálét.
Vigasztalásként kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot: 2004 nyarán Mourinho elsőként Ferreirát csábította a Chelsea-hez, noha a Real Madrid is kereste kegyeit. A Porto 13,2 millió fontot kapott a hátvédért. Ez az összeg brit átigazolási rekord volt egy szélsőhátvédért.
A Kékek kezdőcsapatában Ferreirának bérelt helye volt a 2004-2005-ös idényben, a menedzser őt favorizálta Geremivel és Johnsonnal szemben is. Hamar felvette a Premiership ritmusát, magabiztosan játszott, ám kiemelkedő mérkőzése nem akadt. A bajnokságban 29, a BL-ben 6 meccsen lépett pályára, vagyis stabil tagja volt a legkevesebb kapott góllal végző együttes hátsó négyesének. 2005 márciusában eltört a lába a szlovákok elleni barátságos válogatott meccsen, de hatalmas munkával - és nagy szerencsével - gyorsan felépült.
Csendes, visszahúzódó játékos, aki nem tette szóvá, hogy egy évvel később a rotáció miatt többször is kimaradt a gárdából. A sérülések miatt balhátvédet is játszott kényszerűségből, de ezen a poszton sem lógott ki, majd sorozatban negyedik bajnoki címét szerezte meg. Első Chelsea-s góljára másfél évet kellett várni: a Colchester elleni FA-kupa találkozón talált be.
2006 nyarán holland Khalid Boulahrouz személyében újabb riválist kapott, de türelmesen, igazi profiként viselkedve felvette a harcot a csapatba kerülésért. Az idény során - ismét csak a sérüléshullám idején - kényszerűségből középsővédőként is kipróbálta Mourinho, és a tréner meg volt elégedve a teljesítményével. A bajnokságban ismét 18-szor lépett pályára, míg az FA-kupa döntőjében szinte leradírozta a pályáról honfitársát, a Manchester United sztárját, Cristiano Ronaldót, akivel várhatóan a moszkvai BL-döntőben is szembe kerül.
Az idei szezonban a Barcelonától igazolt brazil Juliano Bellettivel és az univerzális Michael Essiennel kellett megküzdenie a helyéért. A rotáció miatt ismét a bajnokik közel felén lépett pályára, a BL-ben négyszer játszott. "Szorgos hangyaként", igazi vízhordóként segíti a Kékeket, bár ahogy José Mourinho korábban mondta róla találóan: sohasem választják a meccs emberének.
Néhány hete ráijesztett rajongóira: összeesett a lisszaboni reptéren, miután a gépe landolt. Szerencséjére egy Rangers szurkoló, aki éppen a Sporting elleni UEFA-kupa meccsre utazott, elsősegélyben részesítette, így nem történt komoly probléma.
Noha Mourinho menesztése után sokan biztosra vették, hogy Paulo Ferreira követi a trénert következő állomáshelyére, idén tavasszal további öt évvel meghosszabbította szerződését, és kijelentette: a Chelsea-nél kívánja befejezni karrierjét. Kiemelte: nagyszerűen érzi magát a csapatnál, amelyet egy nagy családhoz hasonlított, és hozzátette, családja is Londont tekinti már otthonának.
Hogy mi motiválja még? "Meg akarom nyerni a Chelsea-vel is a BL-t, és szerintem idén képesek is vagyunk erre. Minden játékos trófeákat akar nyerni, aki itt játszik. Megteszünk mindent, és a végsőkig küzdünk majd" - mondta egy interjúban. Moszkvában lesz lehetősége bizonyítani.
Szerző: Kaposi Dávid