Pálinger sem tudott segíteni

InfoRádió / MTI
2008. április 27. 17:42
Az elődöntőben búcsúzott a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A magyar bajnoki listavezető oroszországi 25-23-as sikere után a hazai visszavágón 27-21-re kikapott a Zvenyigorodtól.

A múlt heti siker értékét növelte, hogy a Győr a sérült Görbicz Anita nélkül érte el. A világklasszis irányítót most benevezték az összecsapásra.

A kapuban ezúttal Pálinger Katalin helyett Herr Orsolya kezdett. A vendégeknél az edző, Jevgenyij Trefilov nem utazott el Magyarországra, mert vesekővel kórházban kezelik.

A hét világbajnokkal felálló oroszok hatalmas iramban indítottak, és gyorsan elhúztak 4-1-re. Az ETO két ásza pályára lépett, és a 16. percben sikerült utolérni a riválist (6-6).

Időt kért a Zvezda, és ugyan egy pillanatra hátrányba került, gyors támadásaival megint fordított, és fokozatosan ellépett.

A második félidő is pocsékul indult, a 36. percben 17-12 volt a Zvenyigorod javára. Hiába javított védőjátékán a Győr, nem tudta csökkenteni a különbséget.

Konkoly Csaba vezetőedző kénytelen volt időt kérni, mert a 41. percben már 20-14-re elment a rivális.

Õrült sebességre kapcsolt a magyar együttes, agresszívebb lett a védekezés, azonban a támadásokba változatlanul sok hiba csúszott. Így nem lehetett közelebb férkőzni az oroszokhoz. A szerencse sem volt a hazaiakkal, a kapufáról többször kifelé pattant a labda.

A Magyar Kupa-győztes, bajnoki listavezető Győr főleg támadásban rendkívül sokat rontott, és a nagy motivációval játszó oroszok ellen ezt nem lehetett kibírni. Az ETO tavaly is elődöntős volt, és ezúttal is a négy között búcsúzott.

A másik ágon a Németh András által irányított, Tóth Tímeát (10 gól) és Kirsner Erikát (0) felvonultató Hypo NÖ könnyedén nyert 36-29-re az orosz Lada Toljatti ellen, és összesítésben 64:60-tal búcsúztatta riválisát. Az osztrák együttes nyolc év után jutott a BL fináléjába.

Az EHF szabálya alapján, mivel a Hypo az utolsó BL-döntő meccsét idegenben játszotta, ezért most otthon rendezheti a visszavágót.

Az osztrák hírügynökség közzétette, hogy a csapat május 24-én, szombaton, 15:30-kor a bécsújhelyi (Wiener Neustadt) Arena Novában tartja a találkozót, mivel saját, südstadi pályája csak 1700 férőhelyes, és a döntőt legalább 3000 néző befogadására alkalmas csarnokban kell lejátszani.