eur:
393.62
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Egymás ellen az első négy Angliában

Futballrangadók húsvétra! Angliában a Manchester United a Liverpoollal, a Chelea az Arsenallal játszik. Spanyolországban a Real Madrid ellenfele a Valencia, a Sevilláé az Atlético Madrid lesz. Németországban az első a harmadikkal meccsel: Bayern kontra Bayer. Olaszországban az Inter óriási lépést tehet a bajnoki cím felé, ha legyőzi a Juventust.

Angliában az első négy - a Bajnokok Ligájában még versenyben lévő csapatok fele - egymás ellen játszik vasárnap. Az Old Traffordon két nagyszerű formában futballozó együttes találkozik. A Manchester United megnyerte a legutóbbi négy bajnoki meccsét, a Liverpool pedig, a Barnsley elleni, február közepi FA_kupa-kudarc óta minden találkozóját megnyerte.

Sir Alex Fergusonnak vannak csak sérültjei: Rio Ferdinand hátsérülése kevéssé valószínűvé teszi a játékát, s Louis Saha lába is fáj. Az angol középhátvéden kívül azonban a nagymenők mind rendelkezésre állnak. Erre reflektálva mondta az ellenfél edzője, Rafa Benítez: nem őrzik majd külön Cristiano Ronaldót, hiszen, nem ő a United egyedüli fegyvere.

A Liverpoolban Rafa Benítez akár ugyanazt a csapatot is pályára küldheti, amelyik a múlt héten nyert a Reading ellen. Ugyanakkor valószínű, hogy Ryan Babel helyén a védekezéshez jobban értő John Arne Riise szerepel majd.

Néhány érdekes párharc a meccsről: Tévez kontra Mascherano (a két argentin jó barát, nem csak a válogatottban, de a Corinthinasban és rövid ideig a West Ham Unitedben is klubtársak voltak), Pique kontra Fernando Torres (ha Ferdinand nem játszik, a fiatal spanyolra várhat a nagy formában lévő honfitárs semlegesítése), Rooney kontra Carragher, illetve Hargreaves kontra Gerrard (angol válogatottak egymás közt).

A Chelsea a Stamford Bridge-en fogadja az Arsenalt. Avram Grant számára (állítólag) világossá tette a vezérkar, csak akkor maradhat a következő idényre a posztján, ha megnyeri a Bajnokok Ligáját vagy a bajnokságot.

A Kékek bajnoki veretlensége immár 77 találkozóra nyúlik a Stamford Bridge-en. Igaz, legutóbb éppen az Arsenaltól kaptak ki négy és fél évvel ezelőtt - még Claudio Ranieri volt a csapat menedzsere. Sőt: a legutóbbi 11, az Arsenal elleni hazai bajnokijából mindössze egyet nyert meg a Chelsea.

A londoni Kékek veretlenek legutóbbi 13 bajnoki mérkőzésükön - de legutóbb éppen az Arsenaltól kaptak ki, december 16-án, az Emirates Stadiumban.

Avram Grant a kapuskérdésben az utolsó pillanatig vár a döntéssel, elképzelhető, hogy Petr Cech vállalhatja a játékot - noha sérülése miatt a cseh válogatottba nem kapott meghívást. A Tottenham elleni 4-4 után Mikel Obi, Anelka és Ballack is visszatért a keretbe.

Az Arsenalban csak a régebb óta sérült Rosickyre és Abou Diabyra nem számíthat Arsene Wenger, természetesen Eduardón kívül. Bár a menedzser szerint nem fenyeget csapata összeomlása, az Arsenal a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén mindössze négy döntetlent játszott.

Anglia, 31. forduló
Szombat

Aston Villa-Sunderland
Blackburn-Wigan
Bolton-Manchester City
Everton-West Ham
Middlesbrough-Derby
Newcastle-Fulham
Reading-Birmingham
Tottenham-Portsmouth
Vasárnap
Chelsea-Arsenal
Manchester United-LiverpoolA Primera Divisiónban a Rea Madrid a csütörtökön a Barcelona "testén keresztül" a kupadöntőbe jutott Valencia ellen játszik. Ronald Koeman csapatának nagyon jól jött a siker: a várakozáson aluli ligaszereplés ellenére már csak egy lépésre van attól, hogy mégis európai kupaszereplő legyen a következő idényben. (A döntőbeli ellenfél a tavaly is finalista Getafe lesz.)

A Madrid az őszi idényben 5-1-re nyert a Valencia pályáján - most meglepetés lenne a hasonló nagykülönbségű eredmény. A királyi klub az utóbbi hetekben nincs formában, s legjobb csatárára, Ruud van Nistelrooyra legfeljebb az utolsó négy fordulóban számíthat. Összeáll a Casillas - Sergio Ramos, Pepe, Cannavaro, Heinze védelem, amelyet a csapat edzője a világ legjobbjának nevezett.

A Barcelona hazai pályán a Valladolid ellen játszik. Messi és Deco nélkül. Ronaldinho - aki pénteken ünnepelte a 28. születésnapját - benne van a keretben, de bizonytalan a játéka. Gabriel Milito az eltiltását tölti majd. A Barcelona - szinte hihetetlen - spanyol csapatok ellen immár öt mérkőzésen, a február 24-i, Levante elleni hazai siker óta nyeretlen!

A Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik hely szempontjából nagyon fontos találkozót játszanak majd a Sánchez Pizjuan Stadionban: a Sevilla az Atlético Madridot fogadja. A fővárosi csapat elveszítette a legutóbbi három idegenbeli mérkőzését. Keretéből hiányzik José Antonio Reyes - aki a Sevilla nevelése.

Spanyolország, 29. forduló
Szombat
Mallorca-Deportivo La Coruña
Sevilla-Atlético Madrid
Vasárnap
Athletic Bilbao-Getafe
Barcelona-Valladolid
Racing Santander-Recreativo
Real Madrid-Valencia
Zaragoza-Almería
Levante-Villarreal
Mallorca-Deportivo La Coruña
Osasuna-Betis
Murcia-EspanyolA Serie A-ban, az ünnep miatt, kivételesen minden mérkőzést szombaton rendeznek. Izgalmasnak ígérkezik a Torino-Milan és a Fiorentina-Lazio találkozó is, de a csúcspont az Inter és a Juventus rangadója.

Az AS Roma az Empolit fogadja, győzelmi eséllyel. A Farkasok szerdán elveszítették a városi derbit a Lazio ellen, hét meccs után kaptak ki. Luciano Spalletti szerint a 19. helyezett ellen a győzelem kötelező, mert ha még nagyobb ponthátrányba kerül a csapata, lemondhat a bajnoki címről. Mexés eltiltott, de a többiek az edző rendelkezésére állnak.

Az Inter és a Juve idén már háromszor találkozott egymással, s a Juventus még nem tudott nyerni. Alkalmasint erre is alapozhatta a korábban mind a két klubban szerepelt Fabio Cannavaro a véleményét: a zászló az Internek áll.

Ugyanakkor a fekete-kékek hetek óta nincsenek olyan formában, mint amilyenre a táblázaton elfoglalt helyükből következtetni lehetne. Kulcsfigura lehet Zlatan Ibrahimovic, aki, bár meg sem közelíti őszi formáját, szerdán fontos gólt szerzett a Marassiban. A Juve, első olaszországi klubja ellen fokozott bizonyítási vágy van benne.

Mind a két csapat egyet veszített el a legutóbbi öt bajnoki mérkőzése közül. Claudio Ranieri a Salihamidzic, Trezeguet, Del Piero hármast játszatja a "nagyon munkás" középpályás trió, Sissoko, Nedved és Camoranesi mögött.

A Milannak mindenképpen nyernie kellene, hogy a Fiorentina nyomába eredjen - de ez nem lesz könnyű feladat Torinóban, különösen nem a sérült Kaka nélkül. Gilardino és Pato lesz a két csatár, Ancelotti 4-4-2-es formációt tervez.

Olaszország, 30. forduló

Szombat
Atalanta-Catania
Fiorentina-Lazio
Inter-Juventus
Palermo-Genoa
Reggina-Napoli
AS Roma-Empoli
Sampdoria-Cagliari
Siena-Parma
Torino-Milan
Udinese-Livorno

4

A Bundesliga "húsvéti" rangadóját a Bayern München, s a bajorokat hatpontos hátrányban, a harmadik helyen követő Bayer Leverkusen vívja. Ottmar Hitzfeld csapata a hét közepén, Ribéry és Klose vezérletével bejutott a Német Kupa döntőjébe, egy újabb győzelem pedig nagy lépést jelenthet a duplázás felé.

A Bayern az utóbbi 13 hazai mérkőzéséből tizenkettőt (!) megnyert a Bayer Leverkusen ellen, a Bundesliga történetében eddig 28 mecset játszott a két csapat Münchenben - s a vendégek mindössze kétszer tudtak nyerni.

A kupameccsről eltiltása miatt hiányzó Luca Toni visszatér a Bayernbe, Ottmar Hitzfeld így a legjobbnak tartott tizenegyét küldheti pályára: Kahn - Lahm, Lúcio, Demichelis, Jansen - Altintop, Van Bommel, Zé Roberto, Ribery - Toni, Klose. Schweinsteiger, Podolski, Van Buyten és Sagnol nem férnek be.

A második helyen álló Hamburg Wolfsburgban próbál a Bayern nyomában maradni. Huub Stevens támadó szellemű csapatot tervez, Guerrero mögött három gólerős játékos játszik majd, Van der Vaart, Olic és Trochowski. A Wolfsburg elsősorban a Herthát is megjárt brazilban, Marcelinhóban bízik.

A magyarok közül Hajnal Tamás (Karlsruhe) a Dortmund otthonában, Huszti Szabolcs (Hannover) Duisburgban lép pályára. Dárdai Pál (Hertha) játéka kétséges, csapata a Schalkét fogadja vasárnap.

Németország, 25. forduló
Péntek
Frankfurt-Cottbus 2-1
Szombat
Dortmund-Karlsruhe
Bayern München-Leverkusen
Wolfsburg-Hamburg
Nürnberg-Bochum
Duisburg-Hannover
Stuttgart-Rostock
Vasárnap
Hertha-Schalke
Bielefeld-Bremen

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×