Egyre több helyről hallani, hogy Ron Dennis, a McLaren vezetője távozik az istálló éléről - mondta az InfoRádió által megkérdezett Forma-1-es szakíró.
A spanyol Marca című lap a múlt héten azt írta, hogy a szakember azért távozik, mert a Mercedes le szeretné váltani a tavalyi kémbotrányban játszott szerepe miatt, míg a brit Sunday Times a hétvégén arról számolt be, hogy Dennis családi okok miatt távozik - tette hozzá Farkas Péter.
A szakíró szerint nehéz elképzelni, hogy Ron Dennis, akinek a versenyzés és a McLaren az élete, az egyik pillanatról a másikra eltűnjön a színről.
Ron Dennis a Forma-1 egyik emblematikus figurájává vált, a McLaren az ő 1981 óta tartó irányítása alatt lett a sportág történetének második legsikeresebb csapata, amely összesen 156 nagydíjgyőzelmet aratott - magyarázta Farkas Péter.
Felbecsülhetetlen értékű szerepet játszott Ron Dennis az elmúlt évtizedekben a McLaren sikereiben. 1984 és 1991 között csupán egy alkalommal, 1987-ben bukta el a csapat a világbajnokságot: akkor Nelson Piquet nyert a Williamsszel - mondta az F1-es szakíró.
A McLaren-istálló szinte mindent Ron Dennisnek köszönhet, az ő irányítása alatt vált a vállalat óriási, öt céget tömörítő társasággá, amelynek egyik tagja a McLaren Racing - fűzte hozzá Farkas Péter.
Hanganyag: Farkas Dávid