A spanyol válogatott Málagában 1-0-ra nyert a világbajnoki ezüstérmes franciák ellen. A találkozó egyetlen gólját a Villarreal védője, Joan Capdevila lőtte, miután Lassana Diarra röviden szabadított fel Andres Iniesta lövése után.
Mindazonáltal a 90 perc még a győztes számára is csalódást hozott, legalábbis, ami a játék minőségét illeti. Luis Aragonés szövetségi kapitány csapata játékával, támadásainak minőségével továbbra sem tudja meggyőzni a kritikusokat arról, hogy nincs szükség Raúlra. Bojan Krkic nem lépett pályára, így nem lett rekorder életkora alapján.
A franciák a találkozó hajrájában kétszer is közel jártak az egyenlítéshez, de Benzema a kapufára fejelt, majd az utolsó pillanatokban Henry lövése, illetve Casillas védése után a labda Capdeviláról éppen csak, de a kapu mellé pattant.
A mérkőzés egyetlen "győztese" a mindkét válogatottat öltöztető sportszergyártó cég, amely a spanyolokat aranyszínű mezbe és fehér nadrágba, a franciákat "spanyolos" piros-kékbe öltöztette.
A német kapitány is meglepődött
A német válogatott az első félidőben gyenge teljesítményt nyújtott a bécsi Praterben. Az Ernst Happelről elnevezett aréna közel ötvenezer nézője előtt a lelkes osztrákok nem játszottak alárendelt szerepet, sőt, gólhelyzeteket is ki tudtak alakítani, elsősorban a bizonytalankodó Lehmann hibái miatt.
A második játékrészre minden megváltozott. A Nationalelf feljavult, s lényegesen nagyobb szerencséje volt a befejezéseknél, mint az első játékrészben. Ennek tulajdonítható, hogy simán, 3-0-ra nyert a német együttes Josef "Pepi" Hickersberger a magyar Garics Györgyöt ezúttal a keretbe sem hívó osztrák válogatottja ellen.
Thomas Hitzlsperger szerezte meg a vezetést az 53. percben, majd Miroslav Klose tíz perccel később, Michael Ballack átadásából gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Az utolsó találat a 80. percben Mario Gomezé volt, aki Lukas Podolski labdáját fejelte az osztrákok kapujába.
Sok mindent elárul a meccsről a német kapitány, Joachim Löw értékelése: "A játékunkhoz képest túl fölényes ez a győzelem."
Nem budapesti formában játszott a világbajnok
Az olasz válogatott Zürichben a Letzigrund Stadionban, elsősorban jobb második félidei játékával, meglepően simán megverte a nevek alapján közel ugyanolyan erős portugál gárdát.
Összehasonlítva Donadoni csapatának egy másik barátságos mérkőzésen, Budapesten mutatott játékát és koncentráltságát, ég és föld volt a különbség. A játékostársak megfogadták a csapatkapitány, Fabio Cannavaro szavait: "A barátságos meccseket is komolyan kell venni!"
Luca Toni szerezte az első gólt a 45. percben, majd a második játékrész elején Andrea Pirlo lövése után a labda Fabio Cannavaróról pattant Ricardo kapujába. A 77. percben a portugálok Quaresma révén szépítettek, de egy percen belül, a nem sokkal korábban beállt Fabio Quagliarella az első labdaérintéséből beállította a végeredményt.
Az olaszok nagyszerű - s az ottani sajtóban hevesen ünnepelt - győzelme erősítette a szerződéshosszabbításra váró Roberto Donadoni pozícióját. A kapitányról azt mondta Abate, a szövetség elnöke: "Teljes a bizalmunk Donadoniban".
Marco van Basten - a csatársorban Van Persie-t, Van Nistelrooyt és Kuytöt is nélkülöző - holland válogatottja nagyon sima, 3-0-s győzelmet aratott Splitben a horvátok ellen. A meccs, Heitinga (9. p.) góljával kezdődött, majd Huntelaar gólja (37. p.) döntött. A hajrában Vennegoor of Hesselink gólja még fölényesebbé tette a sikert.
Győztes meccsen mutatkozott be Capello
Az angol válogatott egy félidőn keresztül szenvedett Svájc ellen Fabio Capello első mérkőzésén, Joe Cole remek szólója után Jermain Jenas mégis megszerezte a vezetést még a félidő vége előtt.
A második félidő elején a vendégek - a közel 90 ezer néző bánatára - Derdyok révén kiegyenlítettek, de a 62. percben, Steven Gerrard előkészítése után Shaun Wright-Phillips megszerezte a győztes gólt.
A Times a következő osztályzatokat adta az angol játékosoknak: James 6, Brown 5, Ferdinand 6, Upson 5, A. Cole 6, Barry 6, Bentley 7, Gerrard 6, Jenas 7, J. Cole 8, Rooney 7. Cserék: Wright-Phillips 6, Crouch 6, Hargreaves és Young keveset játszott az osztályzásukhoz.
4
A tartalékos brazil csapat sem rosszA brazil válogatott Dublinban, az írekkel játszott - Ronaldinho, Kaka, Daniel Alves, Maicon, s az új csillag, a válogatottban még nem szerepelt Pato nélkül.
Dunga a következőket küldte pályára: Julio Cesar - Leonardo Moura, Alex, Luisao, Richarylson - Josue, Julio Baptista, Gilberto Silva, Diego - Luis Fabiano, Robinho. Cserék: Lucas, Anderson, Rafael Sobis
A brazilok 1-0-ra nyertek, a gólt Robinho lőtte, a balösszekötő helyéről, nagyon pontos lövéssel. A Real Madrid csillaga, s legjobb barátja, Diego voltak az aranyzöldek legjobbjai.
A szerdai nap eredményei:
MAGYARORSZÁG-SZLOVÁKIA 1-1 (Cipruson)
Ausztria-Németország 0-3
Bolívia-Peru 2-1
Horvátország-Hollandia 0-3
Ciprus-Ukrajna 1-1
Csehország-Lengyelország 0-2 (Cipruson)
Anglia-Svájc 2-1
Macedónia-Szerbia 1-1
Grúzia-Lettország 1-3
Görögország-Finnország 2-1 (Cipruson)
Izland-Örményország 2-0 (Máltán)
Izrael-Románia 1-0
Moldova-Kazahsztán 1-0 (Törökországban)
Olaszország-Portugália 3-1
Jamaica-Costa Rica 1-1
Argentína-Guatemala 5-0 (USA-ban)
Málta-Fehérorszország 0-1
Észak-Írország-Bulgária 0-1
Írország-Brazília 0-1
Szlovénia-Dánia 1-2
Spanyolország-Dánia 1-0
Törökország-Svédország 0-0
Uruguay-Kolumbia 2-2