Autóvezetés közben rosszul lett és szívelégtelenség következtében életét vesztette Izsáki László, a Győri ETO labdarúgócsapatának korábbi hátvédje - közölte a rendőrség.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: miután Izsák László Győrben rosszul lett, az autó a bal oldali járdára hajtott, majd mintegy ötven méter után egy kerítésoszlopnak ütközött, és egy fának csapódva állt meg. A 65 éves sportembert a mentők már nem tudták újraéleszteni.
Izsáki László 1963-tól csaknem 15 éven keresztül játszott az ETO hátvédjeként, tagja volt az 1963-ban bajnokságot nyert csapatnak és részese volt a későbbi nemzetközi kupasikereknek is.