eur:
394.74
usd:
371.32
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

A németekkel már nem bírt a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott második csoportmeccsén 28-24-re kikapott a világbajnok Németországtól a norvégiai Európa-bajnokságon.

A spanyolok ellen brillírozó Puljezevics Nenad helyett Fazekas Nándor kezdett a kapuban, míg a jobbszélen Iváncsik Tamás helyett Gulyás Péter kapott lehetőséget.

Fazekas a találkozó elején igazolta Skaliczki László szövetségi kapitány döntését, hiszen négy elképesztő bravúrt mutatott be az első öt percben, míg Nagy László és Illyés Ferenc úgy tűnt, továbbra is bombaformában van (3-3).

Először a német csapat került emberhátrányba a találkozón, majd hirtelen a magyaroknak is meg kellett küzdenie ezzel a feladattal: ezekből a percekből Heiner Brand tanítványai jöttek ki jobban, hiszen háromgólos előnyre tettek szert (9-6).

A magyarok erejét mutatta, hogy Laluska Balázs kiállítása után a háromgólos hátrányt egyre csökkentették (11-10). A különbség a félidő hajrájában sem változott, így 13-12-vel fordultak a felek.

A szünet után sorra hagyta ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket a magyar csapat, így törvényszerű volt, hogy ellépnek a németek (19-15).

A világbajnok a második játékrészben főleg a "nehéztüzér", Pascal Hens bombagóljaival jött igazán lendületbe, igaz, negyedórával a vége előtt mintha megtorpant volna, és ez sorozatban öt magyar találatot eredményezett (23-21).

A hajrá kemény küzdelmet hozott: az idegek csatájában - amely néhány hajmeresztő hibát is hozott mindkét oldalon - a németek maradtak egy fokkal nyugodtabbak - Mocsai Tamás például feleslegesen állítatta ki magát -, és megnyerték az összecsapást.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×